A csakfoci.hu megbízható forrásból úgy értesült, hogy a most futó szezonban a mezőkövesdieknél kevesebb lehetőséget kapó Koszta Márk a nyáron csapatot válthat, és újra a kispestieknél rúghatja a bőrt.
Honlapunk információi szerint a Mezőkövesd támadója, Koszta Márk jó eséllyel távozik a nyári átigazolási szezonban a borsodi együttestől,
és visszatérhet a Budapest Honvédhoz.
Koszta 2010-ben Kazincbarcikáról igazolt a Magyar Futball Akadémiára, így joggal nevezhető a Budapest Honvéd saját nevelésű játékosának. A kispestieknél 2014-ben mutatkozott be az élvonalban a Kecskeméti TE elleni mérkőzésen, összesen pedig 32 NB I-es találkozón lépett pályára a piros-feketéknél, ezeken 10 gólt szerzett, továbbá tagja volt a 2016-17-es bajnokcsapatnak is.
A 22 éves játékos 2017 nyarán igazolt Mezőkövesdre, ahol a most futó szezonban már kevesebb lehetőséget kapott, csak tíz mérkőzésen volt a kezdőcsapat tagja.
Neked ajánljuk
Átigazolások

Zalaegerszeg
Két játékos érkezett
Hivatalosan is bejelentette az NB I-ben szereplő Zalaegerszeg Hugo Gil Lins de Oliveira és David Leonardy érkezését. A két játékos elsősorban a ZTE második csapatában kap majd lehetőséget.

Vidi
Profi szerződés
A 15 esztendős Berekméri-Szigeti Ákos a Főnix-Gold FC-től igazolt át a Videoton FC Fehérvárhoz, illetve meg is kötötték vele élete első profi szerződését.

ZTE
Fiatal érkező
Sokoldalú, fiatal játékos a ZTE-nél: Bodnár Gergő kék-fehérben folytatja karrierjét.