A Honvéd fiatalja a Debrecen ellen már játszana a bokasérülése után

Bokasérülés miatt két-három hétre harcképtelenné vált a Honvéd fiatal középpályása. Nagy Gergő már a hétvégén a Debrecen ellen pályára lépne.
Csakfoci Admin 2018. május 2., szerda 10:31
Bokasérülés miatt két-három hétre harcképtelenné vált a Honvéd fiatal középpályása. Nagy Gergő már a hétvégén a Debrecen ellen pályára lépne.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. május 2., szerda 10:31

A 25 éves középpályás az Újpest elleni (0-0) bajnoki első félidejének hajrájában szenvedett bokasérülést. A kispesti játékost a szünetben lecserélték, majd a mögöttünk hagyott fordulóban a Mezőkövesd ellen (2-1) nem lépett pályára. Nagy Gergő azóta már ultrahangon is volt, ahol részleges szalagszakadást mutattak ki nála, valamint két helyen a bokacsontja mögött egy-egy centiméteresen bevérzett a lába.

Elektroterápiás és mágneses kezeléseken veszek részt és a bokámat erősítjük különböző stabilizációs gyakorlatokkal. Sérüléskor ugyanúgy, sőt többet kell edzenie az embernek, nyilván nem ugyanazokkal a gyakorlatokkal, mint egészségesen, hanem a sérült testrészét kell kétszer annyira megerősítenie, hogy minél hamarabb vissza tudjon térni a pályára – mondta a klubhonlapnak Nagy és hozzátette, már a hétvégén a játszana.

Két-három hetet mondanak, de én bízom benne, hogy nem lesz annyi, persze ezt majd a bokám fogja eldönteni. Szeretném, ha már Debrecen ellen pályára tudnék lépni. Az elkövetkezendő napok meg fogják mutatni, hogy futásra és labdaérintésre hogy viselkedik a lábam.

Tippelj és nyerj a Videoton-Ferencváros mérkőzéssel!

Átigazolások
Ferencváros
Drágállják a brazilt
A Ferencváros brazíliai hírek szerint 3 millió eurót szeretne kapni középpályásáért, Julio Romaóért, ami egyelőre elrisztotta a játékos elszőszámú kérőjét, a riói Botafogót. (O Tempo Sports)
Everton/Bournemouth
Tóth Balázs
Angliából származó információink szerint Tóth Balázs iránt valóban jelentős az érdeklődés, de konkrét megkeresése eddig egy PL-klubtól volt.
Kisvárda
Akik nem kaptak szerződést
"Akiknek lejár a szerződésük, megmutatták, hogy nem véletlenül nem ajánlottunk nekik újat, nekünk is legalább annyit kell változtatni a kereten, mint a Diósgyőrnek" - mondta Révész Attila az M4-nek.
Tovább az összes átigazoláshoz