A Honvéd egyik száműzöttje az NB I-es bajnokesélyeshez került - hivatalos

Az elmúlt időszakban a Honvédnál mellőzötté vált Mezghrani a Puskás Akadémiánál folytatja pályafutását.
Nyikes Zoltán 2022. január 3., hétfő 18:08
Az elmúlt időszakban a Honvédnál mellőzötté vált Mezghrani a Puskás Akadémiánál folytatja pályafutását.
Szerző: Nyikes Zoltán 2022. január 3., hétfő 18:08

A Puskás Akadémia a hivatalos oldalán jelentette be, hogy

szerződtették Mohamed Mezghranit, aki 2019 januárja óta a Budapest Honvédot erősítette,

az őszi idény utolsó öt fordulójában azonban több társával együtt létszámfelettivé vált és egyszer sem nevezték a meccskeretbe.

Az algériai gyökerekkel rendelkező, belga születésű Mezghrani 68 tétmérkőzésen lépett pályára az elmúlt három évben a Budapest Honvéd játékosaként, a kispestiekkel Magyar Kupát is nyert, előtte a holland másodosztályú Waalwijk együttese volt a másik jelentős klubja. A 27 esztendős, főként jobbhátvédként és jobbszélsőként foglalkoztatott játékos

két és fél éves szerződést kötött a Puskás Akadémiával, kedden pedig már utazik a csapat edzőtáborába is.

– Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Ellenfélként már megfordultam párszor erre, így nem ismeretlen számomra a csapat. A Puskás Akadémia FC számított rám, bíztak bennem, ezt pedig szeretném viszonozni. Arra fogok összpontosítani minden erőmmel, hogy jó teljesítményt nyújtsak, mert szeretném hozzásegíteni a csapatot, hogy továbbra is biztosítsa pozícióját az őt megillető helyen, a legjobb három csapat között – fogalmazott a szerződéskötés után a klubhonlapon Mezghrani.

Olvastad már?
Hatalmas lehetőség előtt a magyar játékos: Mourinhóék ellen debütálhat a Serie A-ban - sajtóhír
A szenegáli válogatott játékos távolléte miatt megvan az esély arra, hogy Kerkez Milost a meccskeretbe jelölik az AC Milannál.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Rekordközeli ajánlat a hátvédért
Az Újpest hivatalos közleményben jelezte, hogy rekordközeli ajánlatot kapott André Duarte játékjogáért, ám azt alapos megfontolás után elutasították.
Légiósok
Schön Szabolcs
Német és angol együttesek jelentkeztek Schön Szabolcsért, a Bolton Wanderers magyar válogatott szélsőjéért, aki kölcsönben vált csapatot. (Nemzeti Sport)
Ferencváros
Gólzsákot vennének
A lengyel Jagiellonia klubelnöke, Ziemowit Deptuła megerősítette, hogy a Ferencváros is vinné csapata kongói gólzsákját, Afimico Pululut.
Tovább az összes átigazoláshoz