NB I: Élő adásban próbálták megdobni a Honvéd válogatott játékosát - így reagált rá

Gazdag Dániel mindössze egy fél mondatot tudott elmondani az M4 riporterének a Diósgyőr elleni győztes mérkőzés után, majd a hazai szurkolók viselkedése miatt befejezettnek nyilvánította az értékelését.
Csakfoci Admin 2020. szeptember 13., vasárnap 13:45
Gazdag Dániel mindössze egy fél mondatot tudott elmondani az M4 riporterének a Diósgyőr elleni győztes mérkőzés után, majd a hazai szurkolók viselkedése miatt befejezettnek nyilvánította az értékelését.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. szeptember 13., vasárnap 13:45

Emlékezetesre sikeredtek a mérkőzések utáni értékelések az NB I 4. fordulójában. Előbb a Ferencváros-Paks (5-0) bajnokit követően a címvédő csapatkapitánya, Lovrencsics Gergő egy ideig tűrte a lelátóról érkező negatív hangokat, majd élő adásban csendre intette a paksi drukkereket.

Szombaton ismét folytatódott a verbális csata a pályaszéli interjú közben. Történt ugyanis, hogy a Diósgyőr-szurkolók előbb szidták a Honvéd magyar válogatott középpályását, a mérkőzésen két gólt szerző Gazdag Dánielt, majd megpróbálták megdobni a lelátóról.

- Szerencsére jól bele tudtam érni a visszapaszba, majd Polgár Kristóf utolért, ezt észrevettem... megyek - ezen a ponton a játékos felé repülő tárgy miatt Gazdag befejezte az M4-nek adott értékelését és a meccs hőse élő adásban elhagyta a beszélgetés helyszínét.

Olvastad már?
Lovrencsics élő adásban szólt vissza a drukkereknek: "Ne magyarázzál! Ne magyarázzál" – videó
A Ferencváros csapatkapitánya egy ideig tűrte a lelátóról érkező negatív hangokat, majd nyilatkozat közben csendre intette a drukkereket.
Elolvasom
Átigazolások
Csíkszereda
Több magyar távozhat
Szabó Bálinttal télen szerződést bonthat a Csíkszereda, a játékosért ügynöke szerint NB I-es és NB II-es klub is érdeklődik. Mellette Kelemen Dávid és Kaján Norbert távozására is van esély. (NSO)
Légiósok
Nem maradhat a braziloknál
Nem kapott munkavállalási engedélyt és elutasították a további vízumkérelmemet a 20 éves Barkóczi Benedeknek, akinek így el kell hagynia Brazíliát. (Barkóczi Beni Facebook)
Újpest
Szélesi Zoltán
Exkluzív híreink Újpestről: úgy tudjuk, Szélesi Zoltán veszi át a lila-fehérek irányítását.
Tovább az összes átigazoláshoz