1 új igazolás és 15 új játékos a Honvédnál - a továbbjutás a cél a BL-ben

Megkezdte a felkészülést a bajnoki kispesti gárda, már a holland vezetőedző irányítása mellett.
Budai László 2017. június 12., hétfő 15:38
Megkezdte a felkészülést a bajnoki kispesti gárda, már a holland vezetőedző irányítása mellett.
Szerző: Budai László 2017. június 12., hétfő 15:38

Két hét pihenő után ma újra munkába állt hétfőn a Budapest Honvéd csapata. Reggel 8 órától orvosi vizsgálatokkal kezdődött meg a felkészülés. 9 órakor közös reggeli volt, ahol George F. Hemingway tulajdonos mondott beszédet, majd bemutatta az új edzőt, Erik van der Meert. A holland tréner délután megtartja első edzését Kispesten.

A lejáró szerződésű, illetve kölcsönjátékosok közül Zsótér Donát visszatért Újpestre, Hidi Patrik, Laczkó Zsolt és Balázs Zsolt jelenleg a csapattal edz. A magyar válogatott keretben szerepelt Eppel Márton és Gróf Dávid is extra pihenőt kapott mind a két játékos június 19-én jelentkezik majd edzésre.

A 26 éves Deák István személyében, 190 cm magas baloldali, belsővédőt igazoltak a kispestiek. Deák a szerb utánpótlás-válogatottban 7 alkalommal lépett pályára. 20 éves korában, 2011-ben az orosz Spartak Nalchik, majd egy év múlva a spanyol Deportivo La Coruna játékosa lett. Újabb egy év elteltével a spanyolok kölcsönadták az izraeli Hapoel Rishon leZion együttesének.  2012-ben került Magyarországra, az akkor NBI-es Siófok BFC-hez. A legutóbbi szezonban az NB II-es Mosonmagyaróvárban futballozott. Deák István 3 éves szerződést írt alá a Honvéddal.

 

Az első csapattal kezdi el a felkészülést Varga Márkó, a bal oldali védő Kozármislenyből, Fehér Imre (belső védő) a SZEOL-ból, Bora György (belső védő) a Dorogból, Bobál Gergely (csatár) a ZTE-től tért vissza. A Magyar Futball Akadémia növendékei közül Berla Attila (1999) kapus, Nemes Barna belső védő (1998), Gergényi Bence (1998) bal oldali védő, Banó-Szabó Bence (1999) középpályás, Stoiacovici Dávid (1999) középpályás, Bíró Ákos (1998) csatár, Herjeczki Kristóf (1998) csatár, és Tömösvári Bálint (1998) csatár kerül fel, utóbbi már az elmúlt fél évben is első keret tagja volt. A tartalék csapatból az első kerethez feljön továbbá még Rózsahegyi Dominik (1997) belső középpályás, és a tavaly az NB I-es kerethez tartozó, de NB III-as meccseken játszó Göblyös Dániel (1996) középpályás. Újra az első keretben lesz a korábbi élvonalbeli játékos, Csábi Mihály (1995) is.

A honvedfc.hu a célkitűzésekről is szót ejtett: „A bajnokságban a Budapest Honvéd az európai kupákban kerülést jelentő helyek egyikéért fog küzdeni a 2017/2018-as idényben. A BL-ben szeretnénk továbbjutni de az első körünkben már bombaerős csapattal találkozunk, de ha sikeresek leszünk, akkor jó esélyünk van a következő körben, mert ott a rendszer miatt alacsonyabban rangsorolt ellenféllel találkozhatunk” – írja a klubhonlap.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Ferencváros
Makreckis és Sevikyan is kellendő
Török sajtóhírek szerint a Fenerbahce érdeklődik Cebrail Makreckis iránt, míg Edgar Sevikyant Oroszországba vinnék a Fraditól.
Nyíregyháza
Beke közel a távozáshoz
A Csakfoci értesülései szerint Beke Péter közel áll a megegyezéshez a másodosztályú Kecskeméttel.
Újpest
Rekordközeli ajánlat a hátvédért
Az Újpest hivatalos közleményben jelezte, hogy rekordközeli ajánlatot kapott André Duarte játékjogáért, ám azt alapos megfontolás után elutasították.
Tovább az összes átigazoláshoz