NB I: Befagyott a cső - nem volt víz a Haladás-stadion egy részében

Bár a pályán győzött a Haladás, az időjárással szemben alulmaradt. Történt ugyanis, hogy a Haladás B-közép szektorában helyet foglalók víz nélkül maradtak.
Privacsek András 2018. március 5., hétfő 15:56
Bár a pályán győzött a Haladás, az időjárással szemben alulmaradt. Történt ugyanis, hogy a Haladás B-közép szektorában helyet foglalók víz nélkül maradtak.
Szerző: Privacsek András 2018. március 5., hétfő 15:56

A Sportkomplexum ezen szektorának vécéit nem lehetett öblíteni, a drukkerek kezet mosni sem tudtak, sőt, a szektorhoz tartozó büfébe is kannákban kellett a vizet hordani – írja a nyugat.hu.

A honlap megkérdezte Tóth Miklóst, a Haladás ügyvezetőjét, hogy mi történt. A múlt hét csütörtökétől ugyanis már a focicsapat a komplexum stadion részének üzemeltetője.

Az ügyvezető azt mondta, hogy ősszel az utolsó meccs után víztelenítették és légtelenítették a rendszert, nehogy a hidegben bármi is elfagyjon. Pénteken próbálták a rendszert újra feltölteni. a csövek azonban annyira hidegek voltak, hogy a víz belefagyott. A stadion összes többi részében volt víz, csupán a B-középhez vezető cső fagyott be.

Az ügyvezető szerint a csövet nem kell cserélni, a rendszer nem fagyott szét. Mihelyst kicsit enyhül az időjárás, a víz is tovább fog folyni.

A szombati Haladás-Vasas meccsen 2866 néző volt kint, ebből 700-an a víztelenségben érintett B-középben foglaltak helyet.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz