Megműtötték a Haladás alapemberét - ebben a szezonban vélhetően már nem játszik

Szerencsére „nagyobb” problémát nem találtak a műtét alatt, így „csak” az elülső keresztszalagomat kellett megműteni - mondta Németh Márió.
Budai László 2016. december 7., szerda 21:54
Szerencsére „nagyobb” problémát nem találtak a műtét alatt, így „csak” az elülső keresztszalagomat kellett megműteni - mondta Németh Márió.
Szerző: Budai László 2016. december 7., szerda 21:54

Az október 22-i mezőkövesdi bajnokin keresztszalag-szakadás szenvedett a Haladás 21 éves támadója, Németh Márió. A futballistát szerdán reggel Székesfehérváron megműtötték - azért csak most, mert sérülése után a térde két hétig még be volt gyulladva. Egyelőre nem tudni mikor futballozhat ismét Németh, de vélhetően tavasszal nem számolhat vele Mészöly Géza vezetőedző - írja a haladas.hu.

- Mozgalmas reggelem volt, fél 5-kor keltem, aztán egy gyors vérnyomásmérés következett, majd visszafeküdtem – mondta Németh Márió. – Negyed hatkor megérkezett dr. Abkarovits Géza és közölte, hogy velem kezdi a napot, én leszek az első, akit megműt. Mondanom sem kell, körülbelül 200 lett a pulzusom... majd háromnegyed hat körül betoltak a műtőbe. Altatást kértem, így a következő kép az, hogy már fél kilenc van, a szobámban fekszem és rettentően fáj a lábam. Szerencsére „nagyobb” problémát nem találtak a műtét alatt, így „csak” az elülső keresztszalagomat kellett megműteni. Két hét múlva szedik ki a varratokat, addig csak mankózhatok, nem terhelhetem a lábamat. De varratszedés után néhány nappal remélhetőleg már eldobhatom a mankót. Addig tornászok az ágyban és bérelek egy térdmozgatót, amelyet minden nap használnom kell. Csapatunk fizioterapeutájával, Fehér Józseffel már beszéltem, mindenben segítségemre lesz a mihamarabbi felépülésben – szóval jó kezekben vagyok. Ma meglátogatott édesanyám, testvérem, így gyorsabban telt az idő, jelen állás szerint szombaton vagy vasárnap hazamehetek. Hogy mikor térhetek vissza a pályára? Nem tudom, az sajnos még nagyon messze van.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz