Haladás: 9 év után távozott a saját nevelésű játékos, élcsapatban folytatja - hivatalos

Az NB II-ben szereplő Haladás hivatalos oldalán jelentette be, hogy Jagodics Márk távozik a csapattól és az élvonalban harmadik helyen álló Mezőkövesdben folytatja pályafutását.
Csakfoci Admin 2020. június 24., szerda 17:35
Az NB II-ben szereplő Haladás hivatalos oldalán jelentette be, hogy Jagodics Márk távozik a csapattól és az élvonalban harmadik helyen álló Mezőkövesdben folytatja pályafutását.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. június 24., szerda 17:35

Kilenc év után elhagyja a Haladást a szombathelyiek saját nevelésű játékosa, Jagodics Márk.

A vasiak 28 éves hátvédje 2011-ben mutatkozott be a felnőttek között, és 123 NB I-es bajnoki mérkőzésen lépett pályára. 2013 és 2014 között volt egy rövid ajkai kitérője, majd visszatért nevelőegyesületéhez, és alapembernek számított az ezt követő időszakban.

- Köszönjük neki azt, amit a Haladásért tett, köszönjük, hogy tavasszal segített a kiesés elleni harcban és sok sikert kívánunk további pályafutásához - mondta a klubhonlapnak Séllei Árpád, a Haladás ügyvezető igazgatója.

Két új igazolás

A Haladás közleményben számolt be arról, hogy Mátyus János csapata két játékost igazolt. A legutóbb Siófokon megforduló Csilus Tamás három évre, valamint az idén tavasszal az ETO FC Győrben futballozó Simon András két évre írt alá a vasiakhoz.

Három, az Illés Akadémián pallérozódó fiatal pedig aláírta profi szerződését a Szombathelyi Haladással. Az egyaránt 18 éves védő, Balogh Ferenc és Bokor Bence, valamint a szintén 18 esztendős támadó Doktorics Áron három-három évre kötelezte el magát a zöld-fehérekkel. Közülük Balogh és Doktorics már korábban bemutatkozott az NB II-ben, Bokor kispados volt.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Győr
Bejelentették az Inter korábbi játékosát
Beigazolódott a Csakfoci korábbi információja: az ETO FC hivatalosan is bejelentette a 28 éves védő, Senna Miangue érkezését - olvasható az NB I-es csapat közösségi oldalain.
Légiósok
Kapós a Premier League egyik magyarja
A Brentford európai játékosmegfigyelésének egyik vezetője, Balogh Tamás iránt az elmúlt hónapokban számos klub érdeklődött, de ő elégedett jelenlegi együttesénél és hisz a klub hosszú távú projektjében. (Lorenzo Lepore)
DVTK
Chorbadzhiyski új csapata
Csapatot talált a DVTK-tól nyáron távozó Bozhidar Chorbadzhiyski, aki a bolgár élvonalbeli Botev Vratsa játékosa lett.
Tovább az összes átigazoláshoz