6-7 hónapig nem játszhat a Haladás egyik legjobbja

Megműtötték Németh Máriót, aki egy hónapig a lábára sem állhat rá.
Dudás Gábor 2019. november 17., vasárnap 19:38
Megműtötték Németh Máriót, aki egy hónapig a lábára sem állhat rá.
Szerző: Dudás Gábor 2019. november 17., vasárnap 19:38

Mint arról beszámoltunk, az NB II-ben egyelőre a kiesés ellen küzdő Haladás még a Nyíregyháza elleni 1-3-as bajnoki a 77. percében, térdsérülés miatt veszítette el saját nevelésű alapemberét, Németh Máriót.

A 24 éves középpályásnak 2016. október 22-én, Mezőkövesden a bal térdében elszakadt az elülső keresztszalagja, akkor a műtétet követően hosszú hónapokot kellett kihagynia. Most is hasonló sérülésre gyanakodtak az esetében, az MR-vizsgálat pedig valóban kiderítette, hogy ezúttal is a bal térdében szakadt el az elülső keresztszalag.

Meg is operálták a játékost, Siófokon esett át kétórás műtéten, a beavatkozás során a jobb térdéből pótolták a szalagokat. A jobb térdére igen, a balra viszont három-négy hétig  nem állhat rá. Hat-hét hónapot vesz igénybe a felépülése, ha minden jól megy, a bajnokság végén talán néhány meccsen játszhat Németh - írja a haladas.hu.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Ez várhat Lisztesre
Idősebb Lisztes Kriszitán elmondta, a fiát egyelőre sehova nem adják kölcsön. A Frankfurt az USA-ban is túrázik majd nyáron, az amerikai vízumot pedig már kiváltották a támadó számára.
Puskás Akadémia
Bejelentés Hornyákról
Péntek délelőtt a felcsúti klub a hivatalos oldalán jelentette be, hogy Hornyák Zsolt vezetőedző 2027 nyaráig meghosszabbította idén júniusban lejáró szerződését.
Gyirmót
Távozhat a kétméteres csatár
A 20 éves ukrán csatár, Oleksandr Pyshchur 26 tétmeccsen 8 gólnál és 4 asszisztnál jár a mostani idényben. A Kisalföld úgy tudja, több NB I-es klub is érdeklődik a gyirmóti támadó iránt és távozhat a klubtól.
Tovább az összes átigazoláshoz