38 fokos lázas védő, vállszalagszakadás - a Haladás három kényszerű cserével verte a Vidit

Több gonddal is meg kellett küzdeni Michal Hipp szombathelyi vezetőedzőnek, akinek védője csak beinjekciózva tudta vállalni a játékot, a mérkőzésen pedig többen megsérültek.
Csakfoci Admin 2017. december 10., vasárnap 10:37
Több gonddal is meg kellett küzdeni Michal Hipp szombathelyi vezetőedzőnek, akinek védője csak beinjekciózva tudta vállalni a játékot, a mérkőzésen pedig többen megsérültek.
Szerző: Csakfoci Admin 2017. december 10., vasárnap 10:37

Fontos győzelmet aratott szombaton a Szombathelyi Haladás az NB I-ben, Michal Hipp együttese a Videoton 1-0-s legyőzésének köszönhetően bennmaradóhelyen telelhet. A hazaiak vezetőedzőjének több sérüléssel és betegséggel is meg kellett küzdenie; mindhárom cserelehetőségét kényszerűségből használta ki.

"Középhátvédünk, Stef Wils 38 fokos lázzal, beinjekciózva vállalta a játékot, és a mérkőzés közben is jöttek gondok - mondta a sajtótájékoztatón Hipp. - Myke Bouard Ramos sérülése sajnálatos, és korán jött, a második félidőben pedig a cseréket is befolyásolták a kényszerű változtatások. Ramost a szünetben le kellett cserélnem, Halmosi Péternek is problémái voltak, ahogy Németh Máriónak is. Ezekre folyamatosan reagálnunk kellett."

Honlapunk helyszíni információ szerint Ramos vállszalagszakadást szenvedett, a játékost kórházba szállították. Ezt erősíti meg a Haladás hivatalos honlapján is: "Részleges vállszalag-szakadást szenvedett a jobb vállában. Négy hétig kell viselnie a rögzítőkötést."

Átigazolások
Ferencváros
Drágállják a brazilt
A Ferencváros brazíliai hírek szerint 3 millió eurót szeretne kapni középpályásáért, Julio Romaóért, ami egyelőre elrisztotta a játékos elszőszámú kérőjét, a riói Botafogót. (O Tempo Sports)
Everton/Bournemouth
Tóth Balázs
Angliából származó információink szerint Tóth Balázs iránt valóban jelentős az érdeklődés, de konkrét megkeresése eddig egy PL-klubtól volt.
Kisvárda
Akik nem kaptak szerződést
"Akiknek lejár a szerződésük, megmutatták, hogy nem véletlenül nem ajánlottunk nekik újat, nekünk is legalább annyit kell változtatni a kereten, mint a Diósgyőrnek" - mondta Révész Attila az M4-nek.
Tovább az összes átigazoláshoz