A 24 éves balszélső az észak-macedón listavezető, FC Shkupi csapatától érkezett Gyirmótra.
A csakfoci.hu számolt be róla először, hogy Cvetanoski Gyirmóton köthet ki.
Cvetanoski 18 évesen mutatkozott be a felnőttek között. Korábban csak hazájában futballozott, erősítette a Makedonija, a Pelister Bitola és a Vardar csapatát is, ahonnan tavaly januárban a jelenlegi élvonalbeli listavezetőhöz igazolt - írja a gyirmotfc.hu.
A jelenleg folyó bajnokság őszi szezonjában 18 mérkőzésen 5 gólt szerzett és 6 gólpasszt adott. Az első osztályban összesen 152 mérkőzésen lépett pályára, melyeken 21 gól mellett 24 asszisztot jegyez. Az idei szezonban játszott az Európa Konferencia Ligába selejtezőkön is, de klubja a portugál Santa Clara ellen búcsúzott a sorozattól.
A Gyirmót 17 fordulót követően az utolsó, 12. helyen áll az NB I-ben.
Neked ajánljuk
Átigazolások

Légiósok
Yaakobishvili hosszabbított
Hosszabbított a Barcelona magyar kapustehetsége – Yaakobishvili Áron 2028-ig marad a katalánoknál.

Ajka
Hannich érkezett
Hannich Péter csatlakozott az FC Ajka szakmai stábjához, ahol Gaál Bálint vezetőedző munkáját segíti, július 1-jétől pedig sportigazgatóként folytatja tevékenységét.

Légiósok
Ez várhat Lisztesre
Idősebb Lisztes Kriszitán elmondta, a fiát egyelőre sehova nem adják kölcsön. A Frankfurt az USA-ban is túrázik majd nyáron, az amerikai vízumot pedig már kiváltották a támadó számára.