Fotó: dvtk.eu

Gólt nem, csak kapufákat hozott az NB II nagy rangadója

Jova Levente és Póser Dániel kapuja is érintetlen maradt, így továbbra is őrzi első helyét a Diósgyőr a másodosztályban.
Nyikes Zoltán 2022. január 31., hétfő 22:17
Fotó: dvtk.eu
Jova Levente és Póser Dániel kapuja is érintetlen maradt, így továbbra is őrzi első helyét a Diósgyőr a másodosztályban.
Szerző: Nyikes Zoltán 2022. január 31., hétfő 22:17

Az NB II 21. fordulójának rangadóját rendezték hétfő este az Illovszky Rudolf Stadionban, ahol a második helyen álló Vasas fogadta az éllovas Diósgyőrt.

A 10. percben kis híján a vendégek szerezték meg a vezetést, Könyves kísérlete azonban előbb a bal, majd a jobb kapufát érte, onnan pedig kifelé pattant. A másik oldalon Hinorának és Radónak is volt egy veszélyes kísérlete, valamint Silye is eltalálta a kapufát - a 2259 fős közönség végül nem látott gólt az első félidőben.

A fordulás után Pátkaié volt az első ígéretes próbálkozás, majd diósgyőri részről Zsolnai és Németh Márió lövéseit jegyezhettük fel. A hátralévő időben fölényben játszott a Vasas, igaz Jurek révén volt egy nagy helyzete a vendégeknek is, Iyinbor viszont menteni tudott.

A hajrában Szivacski veszélyes beadásáról maradt le kevéssel Feczesin, majd Berecz léc alá tartó lövését kellett védenie Pósernek. Gól végül nem született, így megtartotta első helyét a DVTK.

NB II, 21. forduló

Diósgyőri VTK–Vasas FC 0-0

Olvastad már?
Megerősítve: Topligába igazolt a Fradi gólerős támadója – hivatalos
Beigazolódott a korábbi hírünk: Myrto Uzuni a spanyol élvonal 14. helyén álló Granadához szerződött.
Elolvasom
Átigazolások
Fradi
Profi szerződések
Bucsák Mihály (középpályás, 16 éves), Czéh Barnabás (támadó, 16 éves) és Kovács Márk (középpályás, 19 éves) is alá írta első profi szerződését a klubbal.
Légiósok
Áttörés Szoboszlai ügyében?
Szoboszlai Dominik komolyabb fizetésemelésről tárgyal a Liverpoollal, és sajtóhírek szerint jelentős előrelépés történt az egyeztetésekben.
Soroksár
Támadó is érkezett
A Videotont télen elhagyó Kálnoki-Kis Zsombor megtalálta új állomáshelyét, amely az NB II-es Soroksár lesz.
Tovább az összes átigazoláshoz