A Vidi válogatottja a Honvéd-meccs előtt: „El kell felejtenünk a Bozsikban történteket”

Fiola Attila szerint csak arra szabad koncentrálniuk, hogy újra a Fradi elé kerüljenek a tabellán.
Budai László 2018. március 2., péntek 15:56
Fiola Attila szerint csak arra szabad koncentrálniuk, hogy újra a Fradi elé kerüljenek a tabellán.
Szerző: Budai László 2018. március 2., péntek 15:56

A tavalyi bajnoki döntő óta először látogat a Budapest Honvédhez a Videoton szombaton, az OTP Bank Liga 21. fordulójában. A magyarországi időjárási körülmények országszerte kérdésessé tették a hétvégi találkozók lebonyolítását, de a fehérváriak válogatottja, Fiola Attila állítja: ez, valamint a tavaly történtek sem fogják őket megzavarni.

- Az egész hét során úgy készültünk, hogy szombaton pályára fogunk lépni - kezdte a játékos a vidi.hu-nak. - Természetesen nem engedtünk ki, de semmi különlegessel sem várjuk ezt a találkozót. Akkor kezdett el hidegebbre fordulni az időjárás, amikor hazatértünk Spanyolországból, de az elmúlt hetekben azért hozzászoktunk a mínuszokhoz, ezért úgy vélem, ezzel semmiképp sem lesz gond Kispesten. Az sem jelent gondot mentálisan, hogy kissé bizonytalan, sor kerül-e az összecsapásra, hiszen még egyszer mondom, nekünk egész egyszerűen úgy kell hozzáállnunk, hogy lesz forduló.

Először játszunk a Bozsik Stadionban a tavalyi döntő óta, de ennek nem szabad befolyásolnia a csapatot, végképp el kell felejtenünk az ott történteket, és csak arra koncentrálni, hogy újra a Ferencváros elé kerüljünk a tabellán.

Neked ajánljuk
Átigazolások
DAC
Bősze Olaszországban
Hivatalos: a DAC fiatal magyarját, Bősze Leventét - végleges vételi opcióval - egy évre kölcsönvette a Serie A-s Como. A transzferhez a FIFA ámenje is kellett, miután a játékos még csak 16 éves.
FTC
Traoré továbbállt
Máris távozott török klubjától Adama Traoré, aki a nyáron hagyta el a Ferencvárost.
Inter Miami
Pintér Dániel
Az Inter Miami hivatalosan is kölcsönvette Pintér Dánielt az Inter Miami II-től.
Tovább az összes átigazoláshoz