Vidi: "Nyílt a párharc" - korai gólra számít a válogatott védő

Lang Ádám, a Videoton válogatott védőjét az Európa Liga-visszavágóról beszélt.
Privacsek András 2016. augusztus 2., kedd 16:47
Lang Ádám, a Videoton válogatott védőjét az Európa Liga-visszavágóról beszélt.
Szerző: Privacsek András 2016. augusztus 2., kedd 16:47

 

- Teljesen nyílt párharcra számítok a visszavágón, hiszen itthon is ki-ki meccset játszottunk, egyenrangú ellenfelei voltunk a Midtjyllandnek. Végül a szerencse is döntött, hiszen úgy gondolom, nekünk voltak nagyobb helyzeteink, ők viszont kihasználták a hibánkat. A Midtjylland jó fizikumú, erős csapat, kiemelkedően magas centerrel, így ha nem is sikerül labdát birtokolniuk, egy-egy hosszú indítást egy ennyire magas center be tud csúsztatni, és ebből előnyt kovácsolhatnak. Nekünk játszanunk kell, sokkal többet kell kockáztatnunk, labdatartással, sok mozgással. A szakmai stáb kielemezte a dánok gyenge pontjait, és ezeket szeretnénk kihasználni. Hogy a visszavágón milyen összeállításban játszanak, persze nem tudhatjuk, de van egy valószínűsíthető összeállítás, amire számítunk, és amire készülünk. Nem egyszerű két fronton is hely állni, de hálás feladat, hogy nemzetközi porondon szerepelhetünk, ezt pozitív dologként kell felfognunk. A vasárnapi Vasas elleni mérkőzés óta már sikerült pihennünk, a stáb nagyon odafigyel a regenerálódásra, hogy mérkőzésnapon ne legyünk fáradtak, és ezzel szerintem csütörtökön sem lesz gond. Egy korai gól nagyon jó lenne, mindenképpen megnyugtatná a csapatot, hiszen akkor, szinte egy új mérkőzés kezdődne, ahol egyenlők az esélyek – mondta Lang Ádám a vidi.hu-nak.

Átigazolások
DVTK
Vincze az új sportigazgató
Hivatalossá vált, amit a Csakfoci előre jelzett: a DVTK bejelentette, hogy Vincze Richárd lesz Kovács Zoltán utódja a klub sportigazgatói posztján.
Diósgyőr
Ő lehet Kovács utódja
A csakfoci.hu információi szerint fiatal szakember kerülhet a DVTK sportigazgatói pozíciójába. Kovács Zoltán távozása után vélhetően a 42 éves Vincze Richárd veszi át a posztot.
Gyirmót
Olekszandr Piscsur
Komoly bevételhez juthat a Gyirmót FC Győr Olekszandr Piscsur átigazolását követően.
Tovább az összes átigazoláshoz