Fotó: molfehervarfc.hu
Honlapunk úgy tudja, hogy a következő bajnokin már nem az 54 éves szakember fogja irányítani a csapatot.
A csakfoci.hu információi szerint az utóbbi hetek rossz sorozata miatt az a döntés született a MOL Fehérvár FC-nél, hogy
nem Márton Gábor vezetőedzővel képzelik el a szezon hátralévő részét, ezt pedig már közölték is az 54 éves szakemberrel, aki tudomásul vette a döntést,
így tehát mostantól már nem ő felel a szakmai munkáért.
Mint ismert, Márton tavaly nyáron érkezett Zalaegerszegről a Vidihez, amellyel az előző öt bajnokijából négyet elveszített és a dobogó harmadik fokára csúszott vissza, három ponttal lemaradva a második Puskás Akadémia, míg 17 egységgel az élen álló Ferencváros mögött.
A 54 éves szakemberrel a Vidi nyáron az Európa Liga-playoffköréig jutott, a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében pedig a Fradi következik a csapat számára.
Olvastad már?
Vidi: Korábbi magyar válogatott játékos veheti át az irányítást
A csakfoci.hu információi szerint Juhász Roland veheti át átmenetileg a MOL Fehérvár FC irányítását.
Elolvasom
Átigazolások
Fradi
Romão nem megy a Botafogóba(?)
Az ESPN szerint a brazil Botafogo nem szerződteti az FTC játékosát, Júlio Romãót. Nemrégiben arról szóltak a hírek, hogy a klubok még tárgyalnak egymással.
Nyíregyháza
Kersák távozhat
A Nyíregyháza Spartacus megválna a nyáron szerződtetett Kersák Rolandtól, mivel Bódog Tamás vezetőedző nem számol a kapussal. (Öltözőn Túl)
DVTK/Fehérvár
Babos Bence
Babos Bence a téli átigazolási időszakban visszatérhet a Fehérvár FC-hez, bár a Diósgyőri VTK vezetőedzője, Vladimir Radenković szívesen megtartaná a támadót. (Öltözőn Túl)