Egyelőre sok hiányzója van a Videotonnak sérülések és izomproblémák miatt.
- Huszti Szabolcs és Vinícius rehabilitációs edzéseken vesznek részt, néhány játékos pedig fertőzéses vírusfertőzésen esett át, vagy apróbb izomproblémákkal küzd, így Scsepovics, Varga és Géresi sem léphetett pályára. A tervek szerint ők a következő mérkőzésen keretben lehetnek - mondta a vidi.hu-nak dr. Kovács Tibor, a Videoton csapatorvosa.
A Videoton szombaton a kínai Beijing Renhe FC ellen ért el 1-1-es döntetlent.
Átigazolások
Légiósok
Reagált Orbán édesapja
Willi Orbán lipcsei jövője a téma a német sportsajtóban, azonban az édesapja nem aggódik fia sorsa miatt.
Légiósok
Szoboszlai jövője
A legégetőbb Ryan Gravenberch és Szoboszlai Dominik együttes megtartása a Liverpoolnak, mivel előbbi már sikerült, ezért most a magyar jövőjét szeretnék a lehető leghamarabb bebiztosítani.
Fradi
Tóth Alex-transzfer
A Galatasaray és a Benfica is több pénzt ajánlott, de az FTC és Tóth Alex is a szakmai szempontokat tette az első helyre, ezért igazolt végülis a fiatal középpályás a Bournemouth-hoz. (M4 Sport)