Futács Márkóval közös megegyezéssel szerződést bontott a MOL Fehérvár FC, majd a bejelentéssel egyidőben a ZTE FC közölte: leigazolta a háromszoros magyar válogatott csatárt.
Futács Márkó 2019 januárjában igazolt a MOL Fehérvár FC-hez, és összesen 55 tétmérkőzésen lépett pályára piros-kékben, ezeken pedig tizenhat alkalommal gólt is szerzett. Két bajnoki ezüstöt és egy Magyar Kupa aranyat nyert a fehérváriakkal.
A 30 éves támadó a nyári felkészülést már a Videoton II csapatával kezdte, ahol a jelenleg is futó szezonban két NB III-as mérkőzésen játszott. majd szerdán közel félév jegelés után közös megegyezéssel szerződést bontott a Vidivel.
A fehérvári bejelentéssel egy időben a ZTE FC hivatalos honlapján közölte: szerződtette a háromszoros magyar válogatott csatárt, aki az idény végéig kötelezte el magát új klubjánál.
Újra pörög az átigazolási rovatunk, ahol minden tény, hír, pletyka megtalálható a hazai piacról:
Olvastad már?
A Loki Kazahsztánból igazolhat jól ismert támadót - hazai átigazolási hírek
A csakfoci.hu legkedveltebb rovatában ismét az NB I, az NB II és légiósainkat érintő piaci híreket gyűjtjük egy csokorba Nektek. Cikkünk folyamatosan frissül. Nézz vissza naponta többször is!
Elolvasom
Átigazolások
ETO
Profi szerződések
Három kapus, Hajczinger Botond, Pleszkáts Milos és Lengyel Huba is profi szerződést érdemelt ki az ETO FC-nél.
ZTE
Danylo Krevsun
A ZTE bejelentette a Dortmundtól távozott Danylo Krevsun érkezését.
Légiósok
Skóciai érdeklődő
Az 56-szoros skót bajnok Celtic tárgyal Tóth Balázs megszerzéséről a Blackburn Rovers csapatával.