A csakfoci.hu információi szerint már csak a török szövetségen múlik, hogy Anel Hadzic a Videoton játékosa legyen. A fehérváriak szerettek volna egy védekező középpályást igazolni és erre a posztra a 27 éves bosnyák játékost nézték ki.
Úgy tudjuk, Hadzic napok óta Székesfehérváron tartózkodik, ráadásul a felek már mindenben megegyeztek, de játékengedélye egyelőre nincs, mivel az átigazolás lebonyolítása még kérdéses. A középpályás ugyan szerződést bontott a török Eskisehirspor csapatával, de nem tudni, hogy ezt megfelelően tette-e. Információnk szerint a török szövetség jóváhagyására vár az MLSZ és a Videoton, az átigazolást ugyanis csak ebben az esetben lehet rögzíteni a TMS rendszerben
Anel Hadzic 13 alkalommal szerepelt a bosnyák válogatottban, mellyel részt vett a 2014-es világbajnokságon, ahol Irán ellen pályára is lépett. Korábban játszott az osztrák Riedben és a Sturm Grazban is.
Átigazolások
Diósgyőr
Ő lehet Kovács utódja
A csakfoci.hu információi szerint fiatal szakember kerülhet a DVTK sportigazgatói pozíciójába. Kovács Zoltán távozása után vélhetően a 42 éves Vincze Richárd veszi át a posztot.
Gyirmót
Olekszandr Piscsur
Komoly bevételhez juthat a Gyirmót FC Győr Olekszandr Piscsur átigazolását követően.
ETO
Profi szerződés
Szarka Bulcsú a törökországi edzőtáborban is jó benyomást tett a győri szakmai stábra, nemrég pedig profi szerződést kötött az ETO-val.