A dunaszerdahelyiek egygólos győzelmet arattak a fehérváriak ellen. Ijesztő jelenet is volt a felkészülési mérkőzésen.
A Marco Rossi vezette Dunaszerdahely szombat délután a Videotonnal játszott felkészülési mérkőzést. A DAC Horváth Tamás hibája után Malec találatával a 19. percben szerzett vezetést, majd Divkovic ziccerből lőtt gólja révén a 71. minutumban kettőre növelte előnyét.
A hajrában a Vidi szépíteni tudott – Lazovic középre gurítása után Scepovic lőtt a jobb sarokba -, de az egyenlítés már nem sikerült.
A vidi.hu beszámolójából az is kiderül, hogy a 65. percben Mervó Bence eszméletét vesztette a pályán. A DAC magyarja rosszul érkezett a földre, és egy percre el is ájult, de szerencsére az orvosi stáb hamar kezelte a helyzetet, így Mervó már a saját lábán hagyta el a játékteret.
Felkészülési mérkőzés
DAC-Videoton 2-1 (Malec 19., Divkovic 71., ill. Scepovic 88.)
Átigazolások
Légiósok
Reagált Orbán édesapja
Willi Orbán lipcsei jövője a téma a német sportsajtóban, azonban az édesapja nem aggódik fia sorsa miatt.
Légiósok
Szoboszlai jövője
A legégetőbb Ryan Gravenberch és Szoboszlai Dominik együttes megtartása a Liverpoolnak, mivel előbbi már sikerült, ezért most a magyar jövőjét szeretnék a lehető leghamarabb bebiztosítani.
Fradi
Tóth Alex-transzfer
A Galatasaray és a Benfica is több pénzt ajánlott, de az FTC és Tóth Alex is a szakmai szempontokat tette az első helyre, ezért igazolt végülis a fiatal középpályás a Bournemouth-hoz. (M4 Sport)