Nagy megtiszteltetés érte a Videoton fiatal játékosát, aki egy szűk hetet szerepelhet majd próbajátékon a német Borussia Mönchengladbach csapatánál.
A Videoton nyári szerzeménye, Torvund Alexandert a német Borussia Mönchengladbach együtteséhez hívták próbajátékra – írja a vidi.hu. A fiatal támadó nyáron a Vasas Kubala Akadémiától igazolt a fehérvári együtteshez, ahol a második csapatban kap bizonyítási lehetőséget.
A 2000-es születési játékos idén hat alkalommal lépett pályára a Videoton második csapatában, ahol egy találatnál jár. A támadónak nem ez lesz az első próbajátéka, hiszen Fehérvárra igazolása előtt az angol Brighton és a Sunderland csapatainál is eltöltött egy kis időt.
Torvund Alexander a válogatott szünet alatt, vagyis november 5. és 10. szerepel majd próbajátékon a német csapatnál.
Átigazolások
Légiósok
Topligás csapatok vinnék a magyar támadót
Az AS szerint a Bundesliga, a Serie A és a Premier League csapatai is figyelik Kovács Bendegúzt, emellett pedig a Red Bull-projekt is szeretné megszerezni.
ETO FC
NB II-ben a tehetség
A kooperációs együttműködés értelmében a mostani NB I-es szezonban bemutatkozó ETO-középpályás, Tollár Imre is az NB II-es Szentlőrincnél fejlődhet tovább. (eto.hu)
Légiósok
Megvan Szánthó új csapata
Mint ismert, a nyáron távozott a Vasastól Szánthó Regő, akivel kapcsolatban csütörtök este végre eldőlt, hol folytatja pályafutását: a szlovák élvonalban szereplő MSK Zilina jelentette be.