„Nikolic leamortizálta a támadásainkat” - A szerbek három Vidi-játékostól tartanak a visszavágón

A Partizan Belgrád középpályása szerint volt, amire a fehérvári tréner sem találta az ellenszert.
Budai László 2017. augusztus 21., hétfő 17:23
A Partizan Belgrád középpályása szerint volt, amire a fehérvári tréner sem találta az ellenszert.
Szerző: Budai László 2017. augusztus 21., hétfő 17:23

Egyik csapat sem tudott gólt lőni a Partizan Belgrád és a Videoton párharcának első, belgrádi mérkőzésén. Az odavágó után tehát semmi sem dőlt még el. A Partizan középpályása, Marko Jevtović az első mérkőzés után is elsősorban a fehérvári támadóktól tart.

Nem volt véletlen a Bordeaux kiejtése

- Ami biztos, hogy a belgrádi meccs után a két csapat sokkal jobban ismeri egymást – kezdte a szerbek labdarúgója. - A stábunk megmutatja nekünk az odavágó pozitívumai és negatívumait, és kielemezzük a teljesítményünket. A Videoton támadásban, az egyéni képességeket nézve erős, főleg, hogy Scepovic és Lazovic vezeti a csapatot. Nem véletlen, hogy a Videoton kiejtette a Bordeaux-t.

Nyíltabb Videotonra számítanak

Jevtovic szerint abszolút volt látható nyoma annak, hogy Marko Nikolic az előző szezonban még a szerbeket irányította. A tréner ugyanis tökéletesen felkészítette együttesét a Partizan veszélyes akcióira.

Nikolic jól ismer minket, meg is oldotta, hogy leamortizálja a támadásainkat. Másfelől azonban, a védelmünkön nem talált fogást. A Videotonnak nyíltabban kell kezdenie a visszavágón, mert hazai pályán játszik majd. Biztos vagyok benne, hogy az egész találkozó sokkal nyíltabb lesz. A legnagyobb veszélyt Lazovic, Scepovic és a fizikálisan nagyon jó állapotban lévő Henty jelentheti a kapunkra.

Az a csapat egyébként, amelynek sikerül bejutnia az EL-csoportkörbe, közel 800 millió forinttal gazdagodhat.

Olvastad már?
Jön a két 800 milliós Vidi-meccs: Ennyit kerestek és kereshetnek az EL-ben
A Partizan elleni továbbjutás, azaz a csoportkörbe jutás jelentősen megdobná a fehérváriak klubbüdzséjét, de eddig is befolyt már egy jelentősebb összeg.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
NB I
Osztályoztuk az új érkezőket
Átigazolási erősorrend az NB I-ben, avagy így erősítettek a csapatok - tabellával.
Mezőkövesd
Új igazolás
Ternován Patrik a Kazincbarcikától érkezett Kövesdre. A 28 éves, jobb oldali védőként bevethető játékos korábban megfordult a Diósgyőrben, a Soroksárban és a Tiszakécskében is.
Légiósok
Nego reagált a pletykákra
Loic Nego elmondta, nem tér haza az NB I-be.
Tovább az összes átigazoláshoz