A MOL Vidi FC jó játékkal ért el 1-1-es eredményt a Malmö otthonában a BL harmadik selejtezőkörében. Juhász Roland szerint a Ludogorets taktikusabb csapat volt a svédeknél.
Juhász Roland a molvidi.hu-nak nyilatkozott a mérkőzésről.
- Küzdelmes, brusztolós mérkőzés volt, az előző ellenfelünk taktikusabb játékot nyújtott. Az első félidőben bennünk volt a gól, a másodikban volt egy holtpont, de tudtunk váltani és nagyon értékes gólt szereztünk. Ha kicsit bárabbak vagyunk, még a győzelem is meg lehetett volna. Igazi futballhangulatban játszottunk, ez minket is feldobott, függetlenül attól, hogy nem nekünk szurkoltak. Remélem, nálunk is jó hangulat lesz és akkor kivívhatjuk a továbbjutást. Fontos lesz a szervezettség és a türelem, nem szabad, hogy elragadjon a hév és akkor sikeresek lehetünk.
A visszavágót kedden 20 órától rendezik Felcsúton.
Olvastad már?
A Malmönél durván kiakadtak: "A bíró beszélt a nyelvükön!", "Ez volt életem legrosszabb játékvezetője"
Anel Hadzicot egy gyűrűvel dobhatták fejbe a mérkőzésen, ami miatt komoly büntetésre számíthatnak a svédek. A Malmö egyik játékosa teljesen kiakadt a játékvezetőre.
Elolvasom
Átigazolások
Szentlőrinc
Új középpályás
A Szentlőrinc bejelentette, hogy Pálfalvi Roland az elkövetkező idényt náluk tölti, miután az ETO kölcsönadta a fiatal középpályást.
Békéscsaba
Támadó érkezett
Békéscsabán folytatja pályafutását a Vasas labdarúgója, Horváth Szabolcs. A 20 éves támadó az előző idényben kölcsönben játszott az NB II-es BVSC-Zuglóban.
Elakadtak az egyeztetések
Gulácsi Péter
A Villarreal Gulácsi Pétert szeretné szerződtetni, ám Leipziggel folytatott tárgyalások a vártnál lassabban haladnak.