Hova tűnt a Vidiből az NB I legjobban cselező játékosa?

Utánajártunk, miért nem favorizálja Henning Berg a bosnyák játékost. A Videoton is reagált.
Budai László 2016. november 11., péntek 13:39
Utánajártunk, miért nem favorizálja Henning Berg a bosnyák játékost. A Videoton is reagált.
Szerző: Budai László 2016. november 11., péntek 13:39
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Egy évvel ezelőtt igazolta le a Videoton Asmir Suljicot, akit sokan a legjobban cselező játékosnak tartanak az NB I-ben. Tavaly alapembere volt a Videotonnak, és így volt ez az idei szezonban is, egészen a 6. fordulóig. Az azóta eltelt közel három hónapban gyakorlatilag nem játszott a csapatban. Az utóbbi 9 fordulóban hétszer még a meccskeretben sem volt benne, egyszer kapott 12 percnyi játéklehetőséget még szeptember elején, egyszer pedig leülhetett a kispadra, de nem cserélték be. 

Henning Berget szeptember közepén kérdezhették a szurkolók, és a Vidi norvég mestere akkor a szélső kimaradásáról is kapott kérdést, mondván miért másokat favorizál helyette.

- Ahogy korábban mondtam, mindig azokat a játékosokat választom, akik az adott mérkőzésen nyerhetnek. Legtöbbször Asmir Suljic játszott a jobb szélen, de sérüléssel bajlódott, ezért Oliveira kapta meg a lehetőséget - mondta Berg, aki azóta is inkább másoknak szavaz bizalmat.

Mint a szakember válaszából is kiderül, Suljicnak korábban volt egy kisebb sérülése (majd értesüléseink szerint később egy másik is), de úgy tudjuk, az utóbbi időszakban már nem emiatt maradt ki a keretből. A Videoton második csapatában például többször is bevetették, ám a jelek szerint egyelőre ott sem nyújtott olyan produkciót, amivel meggyőzte volna Berget. Úgy hírlik, hogy a szakvezető minden szempontból többet vár a korábbi újpesti kedvenctől, csak ebben az esetben szerezheti vissza korábbi helyét a kezdőcsapatban, sőt, egyelőre a meccskerethez is több kellhet az eddig mutatottnál.

Természetesen a Videotont is megkérdeztük, mi az oka Suljic mellőzésének, a klub részéről annyit mondtak, hogy a keret összeállításakor törekedtek arra, hogy nagy legyen a harc a csapatba kerülésért, így egy posztra akár több remek képességű játékos is rendelkezésére áll a stábnak. 

Hozzátették, Asmir Suljic továbbra is egyike a Videoton FC értékeinek, szerződése a 2017/2018-as szezon végéig érvényes, a csapat összeállítása viszont természetesen Henning Berg feladata.

A konkurencia pedig valóban jelentős. A fiatal Géresi Krisztián is képes remekül játszani a szélen, akárcsak a szintén remek formában lévő Danko Lazovic, Marko Scepovic kettős. Ők hárman tizenöt gólnál járnak már csak az NB I-es bajnokságot tekintve, így Suljicnak egyáltalán nem lesz könnyű dolga a kezdőcsapatba kerüléshez.

MOKÁNY LAJOS

Átigazolások
Békéscsaba
Új vezetőedző
A Békéscsaba bejelentette, hogy Kuznyecov Szergej fogja irányítani a csapatot a 2026/27-es idényben.
Mezőkövesd
Új középpályás érkezett
A Mezőkövesd bejelentette Hajdú Roland érkezését. A 24 éves labdarúgó a Budafoktól érkezik, a legutóbbi szezonban 30 mérkőzésen 6 gólt szerzett.
Ex-Fradi
Heister új csapata
Marcel Heister érkezését bejelentette a horvát élvonalbeli Osijek. A Ferencváros és a Videoton korábbi labdarúgója az elmúlt két idényt már Horvátországban töltötte.
Tovább az összes átigazoláshoz