Hivatalos: a Vidiben folytatja a szerb válogatott támadó

Danko Lazovics a Videoton játékosa lett.
admin 2016. június 28., kedd 18:25
Danko Lazovics a Videoton játékosa lett.
Szerző: admin 2016. június 28., kedd 18:25

Igaznak bizonyultak a honlapunk értesülései: a székesfehérváriak játékosa lett a 47-szeres szerb válogatott játékosa. Kedd délelőtt számoltunk be róla, hogy Lazovics már átesett az orvosi vizsgálatokon, kora este pedig a klub hivatalos honlapja be is jelentette a transzfert.

A támadó 2002-ben és 2003-ban is alapembere volt a belgrádi Partizan aranyérmes gárdájának, majd Hollandiába igazolt a Feyenoord együtteséhez. Rotterdamban 41 bajnokin 9-szer volt eredményes, kölcsönben fél évig szerepelt a Bayer Leverkusenben, valamint újra a Partizanban is, mielőtt a Vitesse Arnheim-be igazolt volna.

A következő szezonban pedig már a PSV Eindhoven mezét viselte, ahol két évig csapattársa volt Dzsudzsák Balázsnak. Ezután megjárta a Zenitet, az FK Rostovot, a kínai másodosztályú Beijing Enterprisest, végül az Olimpia Ljubljanát is, ahol azonban nem kapta meg a munkavállalási engedélyét.

- Mindenekelőtt szeretném megköszönni a Videoton FC-nek a bizalmat.Amikor szóba került a Magyarországra szerződésem lehetősége, megkérdeztem az itteni körülményekről néhány magyar játékost, akikkel jó kapcsolatot ápolok. Mindegyikük elismerően beszélt a magyar labdarúgás jelenlegi helyzetéről és a Videoton FC-ről is. A fejlődést jól mutatja a magyar válogatott teljesítménye a jelenleg is zajló Európa-bajnokságon, amit a szerb válogatott távolléte ellenére természetesen kitüntetett figyelemmel kísérek - árulta el újdonsült klubja hivatalos honlapjának.

Danko Lazovics 1+1 évre szerződött a Vidihez és a 7-es számú mezt viseli majd. A 33 éves játékos az Európa Liga selejtezőjének első körében játékengedély hiányában még nem tagja a keretnek, így a Zaria Balti elleni párharcban még nem léphet pályára.

 

Átigazolások
DVTK
Vincze az új sportigazgató
Hivatalossá vált, amit a Csakfoci előre jelzett: a DVTK bejelentette, hogy Vincze Richárd lesz Kovács Zoltán utódja a klub sportigazgatói posztján.
Diósgyőr
Ő lehet Kovács utódja
A csakfoci.hu információi szerint fiatal szakember kerülhet a DVTK sportigazgatói pozíciójába. Kovács Zoltán távozása után vélhetően a 42 éves Vincze Richárd veszi át a posztot.
Gyirmót
Olekszandr Piscsur
Komoly bevételhez juthat a Gyirmót FC Győr Olekszandr Piscsur átigazolását követően.
Tovább az összes átigazoláshoz