Újabb két felkészülési mérkőzésről számolt be a Videoton. A székesfehérváriak régi ismerőst köszönthetnek az ellenfél kispadján.
Négy nappal ezelőtt megkezdte a felkészülést a Videoton az NB I tavaszi idényére. A fehérváriak január 15-ig, hétfőig itthon edzenek, majd Január 16. és 30. között, illetve február 3. és 13. között ismét Spanyolországban edzőtáborozik a Vidi.
A felkészülési időszak során tíz edzőmeccset játszanak a keret tagjai, többek között a korábban a Videotonnal 2015-ben bajnoki címet nyerő spanyol vezetőedző, Joan Carrillo által irányított lengyel Wisla Krakkó ellen is pályára lépnek Marko Nikolics tanítványai.
Korábban már jeleztük, hogy BL-csoportkörös csapattal, a kolozsvári CFR-rel is megmérkőznek a fehérváriak.
A Videoton eddig bejelentett felkészülési mérkőzései
01.20. (szombat): Pejcsing Zsenho (kínai)
01.23. (kedd): Wisla Krakkó (lengyel)
01.26 (péntek): Piast Gliwice
Átigazolások
Újpest
Hárman is búcsúztak
Giorgi Beridze, Milan Tucic és Davit Kobouri is elhagyja a lila-fehéreket.
ETO
Schön Szabolcs
Úgy tudjuk, Schön Szabolcs hamarosan végleg az ETO játékosa lehet.
Újpest (?)
Muhamed Tijani
Az Újpest neve is előkerült Csehországban a Loki által csábított csatár kapcsán - ezt kell tudni a hírekről.