Érzelemdús összecsapás lesz - ezt várja a Vidi játékosa

Bódi Ádám különleges találkozó elé néz.
admin 2016. augusztus 19., péntek 18:17
Bódi Ádám különleges találkozó elé néz.
Szerző: admin 2016. augusztus 19., péntek 18:17

 

A Videoton nyáron igazolt játékosa, Bódi Ádám a klub honlapjának nyilatkozott korábbi csapata, a Debrecen elleni mérkőzés előtt. A válogatott középpályás a pályán félreteszi az érzelmeket, és győzni szeretne.

Amikor a bajnokság még nem kezdődött el, de a sorsolás már megvolt, akkor ez volt az a meccs, amit egyből megnéztem, hogy mikor is lesz. Biztos, hogy számomra érzelemdús összecsapás lesz a vasárnap esti DVSC elleni találkozó, amit nagyon várok már. Kíváncsi vagyok arra is, hogy milyen összeállításban lép pályára a Loki, hiszen egyfelől sok a sérültjük, másrészt új edzőjük van, ami azért lehet veszélyes, mert nem igazán tudhatjuk, hogy mire is számítsunk. A két csapat múltja miatt - függetlenül az aktuális helyezésektől - egy Vidi-Loki mindig rangadónak számít.

Bódi a Debrecen új, portugál edzőjéről is szót ejtett, és arról is beszélt, mire számíthatnak a találkozón.

Mivel hazai pályán játszunk, ezért nekünk kell támadólag fellépnünk, a mi akaratunknak kell érvényesülnie a 90 perc során. Megmondom őszintén, számomra meglepő volt, hogy rögtön a szezon elején edzőt cserélt a DVSC. Az mindenesetre biztos, hogy ilyen rövid idő alatt a portugál szakmai stáb gyökeres változásokat még nem tudott végrehajtani, de ahogy azt már mondtam, nem igazán tudhatjuk, hogy mire is számítsunk. Egykori csapattársaimmal, akikkel gyakran beszélgetek, egyelőre nem zrikáltuk még egymást a közelgő bajnokink miatt, ennek pedig az a fő oka, hogy a szóban forgó labdarúgók sérüléssel bajlódnak, és viszonylag kicsi az esély arra, hogy akár Szakály, akár Holman pályára lépjenek vasárnap este. A szüleim számára is biztos, hogy különleges mérkőzés lesz. Nagy Loki-szurkolók, viszont az én sikeremért is szorítanak, úgyhogy vasárnap este szerintem ők is nekünk drukkolnak majd.

Átigazolások
Diósgyőr
Ő lehet Kovács utódja
A csakfoci.hu információi szerint fiatal szakember kerülhet a DVTK sportigazgatói pozíciójába. Kovács Zoltán távozása után vélhetően a 42 éves Vincze Richárd veszi át a posztot.
Gyirmót
Olekszandr Piscsur
Komoly bevételhez juthat a Gyirmót FC Győr Olekszandr Piscsur átigazolását követően.
ETO
Profi szerződés
Szarka Bulcsú a törökországi edzőtáborban is jó benyomást tett a győri szakmai stábra, nemrég pedig profi szerződést kötött az ETO-val.  
Tovább az összes átigazoláshoz