EL: A Vidi következő ellenfele eladja egyik legjobbját

Diego Rolán 5,5 millió euróért igazolhat a Fulhamhez, ezzel a Bordeaux alaposan meggyengülhet.
Budai László 2017. július 17., hétfő 8:30
Diego Rolán 5,5 millió euróért igazolhat a Fulhamhez, ezzel a Bordeaux alaposan meggyengülhet.
Szerző: Budai László 2017. július 17., hétfő 8:30

Egybehangzó angol lapértesülések szerint a Bordeaux eladja egyik legjobb játékosát, a 24 esztendős Diego Rolánt. A hír azért is fontos, mert a Videoton EL-továbbjutás esetén – amely erősen valószínűsíthető az első meccsen szerzett háromgólos előny tudatában – a franciákkal találkozik az Európa Liga harmadik körében.

Diego Rolánt két angol csapat, a másodosztályú Fulham és a PL-be feljutott Newcastle is csábítja. A Sky Sports értesülései szerint előbbi együttes lehet a befutó, a Fulham már meg is állapodott a Bordeaux-val, a Transfermarkt által 8 millió euróra becsült támadó pedig már Londonban van a személyes feltételek egyeztetése miatt.

Rolán kb. 5,5 millió euróért válthat klubot. Az uruguayi válogatott játékos távozása miatt komolyan meggyengülhetnek a franciák, hiszen Rolán az együttes második legértékesebb futballistája, az előző három bajnoki szezonban 31 góllal segítette a csapatot.

Átigazolások
ZTE
Végleg aláírt a brazil
A brazil Maxsuell Alegria kivásárlási opcióját is érvényesítette a zalai klub, így végleg az NB I-es csapaté lett a 22 éves szélső.
NB II
Márton visszatért
A csakfoci.hu információi szerint ismét aktívan dolgozik a magyar futballban Márton Gábor.
Újra kispadot kapott
Urbán Flórián
A BLSZ III-as Duna SK együttesének irányítását vette át Urbán Flórián, aki 40 év után tért vissza a klubhoz.
Tovább az összes átigazoláshoz