EL: A Vidi számára nem teher a magyar kupaszereplés megmentése

Alaposan felkészül a dánokból a fehérvári együttes.
admin 2016. július 26., kedd 20:22
Alaposan felkészül a dánokból a fehérvári együttes.
Szerző: admin 2016. július 26., kedd 20:22

 

A Videoton kapusa, Kovácsik Ádám a vidi.hu-nak nyilatkozott a dán Midtjylland elleni csütörtöki, Európa Liga-selejtező mérkőzést megelőzően.

Biztos, hogy nagyon nehéz párharc vár ránk a dán Midtjylland ellen. Tisztában vagyunk azzal, hogy ellenfelünk tavaly az EL-ben a bejutott a legjobb 32 közé, és az idei első két selejtezőkörből is nagyon simán mentek tovább. Ennek ellenére egyáltalán nem érzem azt, hogy esélytelenek lennénk. A papírforma talán a dánok javára billentené az esélyeket, de akaraterővel és szorgalommal ezt kompenzálni tudjuk. Én külön is fel szoktam készülni az ellenfél játékosaiból, kapusként fontos, hogy tisztában legyek azzal, ki milyen lábas, erőből szokott-e lőni, vagy inkább csavarja a labdát. Az, hogy egyedüli magyar csapatként már csak mi vagyunk érdekeltek a nemzetközi porondon, egyáltalán nem teher számunkra, nem gondolom úgy, hogy emiatt nyomás alatt játszanánk. Sokkal inkább pozitív dopping ez, de bevallom, mindenki jobban örült volna a csapatból, ha több magyar együttes is állva marad. A heti két tétmérkőzés egyfelől megterhelő, másrészt viszont nagyon örülnénk annak, ha egész ősszel ebben a csütörtök-vasárnap ritmusban kellene játszanunk. Fontos lenne, hogy ezúttal se kapjunk gólt hazai pályán, de akkor sem történik tragédia, ha esetleg betalál az ellenfél, a legfontosabb, hogy megnyerjük az első találkozót.

Neked ajánljuk
Átigazolások
DAC
Bősze Olaszországban
Hivatalos: a DAC fiatal magyarját, Bősze Leventét - végleges vételi opcióval - egy évre kölcsönvette a Serie A-s Como. A transzferhez a FIFA ámenje is kellett, miután a játékos még csak 16 éves.
FTC
Traoré továbbállt
Máris távozott török klubjától Adama Traoré, aki a nyáron hagyta el a Ferencvárost.
Inter Miami
Pintér Dániel
Az Inter Miami hivatalosan is kölcsönvette Pintér Dánielt az Inter Miami II-től.
Tovább az összes átigazoláshoz