Így néz ki jelenleg a Sóstói Stadion és környéke.
A Videoton hivatalos Facebook-oldalán osztotta meg, miként halad a Sóstói Stadion rekonstrukciója. Az arénának 2017 végére, 2018 elejére el kell készülnie, így nagy lendülettel halad a munka.
Érdemes elolvasni mai cikkünket is, amelyben részletesen megnéztük, hogyan állnak a hazai stadionépítések, hány létesítmény lesz kész a következő másfél évben, emellett írtunk a költözésekről, a költségekről és a tervekről is.
Alább pedig az újjáépülő Sóstói Stadionról láthatsz képeket.



További fotók a Vidi Facebook-oldalán - kattints!
Átigazolások
Vasas
Ketten bontottak
Távozott a Vasas csapatától Bánfalvi Gergő és Horváth Szabolcs, miután az angyalföldiek közös megegyezéssel szerződést bontottak a két játékossal.
ZTE
4 profi
A ZTE négy utánpótlás-tehetség számára is profi szerződést kínált: Nagy Ákos, Rózsa Máté, Takács Mátyás és Vert Bence írt alá.
Vasas
U-válogatott tehetséggel erősítettek
Utánpótlás-válogatott tehetséggel erősített a Vasas: a 17 éves középpályás, Serucza Márk a DVSC Labdarúgó Akadémiáról érkezik a Kubala Akadémiára.