Bejött az új poszt a Vidi alapemberének

Stopira pozitívan értékeli a Videoton 2016-os évét. Bár a kupakiesést nagy csalódásként élte meg a védő, aki abban bízik, hogy a szezon végén meglesz a Vidi harmadik bajnoki címe.
Privacsek András 2017. január 2., hétfő 8:50
Stopira pozitívan értékeli a Videoton 2016-os évét. Bár a kupakiesést nagy csalódásként élte meg a védő, aki abban bízik, hogy a szezon végén meglesz a Vidi harmadik bajnoki címe.
Szerző: Privacsek András 2017. január 2., hétfő 8:50

 - Mindent figyelembe véve úgy érzem, hogy pozitívan tekinthetünk vissza az őszi szezonunkra. Menet közben ugyan voltak olyan mérkőzéseink, melyeken nem sikerült jó eredményt elérnünk, a legnagyobb csalódást pedig a kupakiesés okozta számunkra, azt azonban mindenképp sikernek értékelem, hogy az első helyről várhatjuk a bajnokságban a tavaszi rajtot. Emellett pedig a nemzetközi kupában is tisztességgel helyt álltunk, ráadásul egy olyan időszakban, amikor épp nagy változásokon ment keresztül a csapat, hiszen új edző, és sok új játékos érkezett a nyáron. Az utolsó néhány forduló számomra igazán különleges volt, hiszen korábban sosem játszottam középső védőként, de ezért vagyok itt a Vidiben, hogy ott segítsem a csapatot, ahol tudom. A mérkőzések során a védőtársak, Viníciusszal az élen, nagyon sokat segítettek nekem, de igaz ez Juhász Rolandra is. Ahova az edző rak, azon a poszton akarom a legjobb teljesítményt nyújtani, amennyiben a jövőben is a védelem közepén számít rám a mester, akkor ott fogok játszani, nincs ezzel semmi probléma. Én egy olyan típusú játékos vagyok, aki szereti a kihívásokat. A karácsonyt otthon töltöttem a családommal, és volt alkalmam találkozni azokkal a barátaimmal is, akiket nyár óta nem láttam. Emellett igen komoly edzéstervet kaptunk a téli szünetre, úgyhogy biztos, hogy jó állapotban fogjuk elkezdeni január elején a felkészülést. Idén az egyik legszebb karácsonyi ajándékot egyébként a Vidi-szurkolóktól kaptam, hiszen leírhatatlan érzés volt számomra, amikor megtudtam, hogy bekerültem az elmúlt 75 év vidis álomcsapatába. Nagyon jó érzés érezni a szurkolók szeretetét és bizalmát, én pedig mi mással is hálálhatnám ezt meg, mint azzal, hogy tavasszal is minden mérkőzésen száz százalékot fogok nyújtani. Azon vagyunk, hogy a szezon végén megszerezzük a klub történetének harmadik bajnoki címét! Természetesen minden Vidi-szurkolónak boldog új évet kívánok! - nyilatkozta a vidi.hu-nak Stopira.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Csíkszereda
Magyar válogatott játékos érkezhet?
A Csíkszereda elnöke, Szondy Zoltánaz NSO-nak azt mondta, elviekben megállapodott a Debrecentől távozó Ferenczi Jánossal.
MTK/Budapest Honvéd
Egy középpályás érkezik, egy távozik az MTK-tól
Igaznak bizonyult a Csakfoci információja, Zuigeber Ákos a Budapest Honvédhoz, Átrok István Zalán pedig az MTK-hoz igazolt.
Újpest
Szlovén gólkirály érkezett
Hivatalos honlapján jelentette be az NB I-ben szereplő Újpest, hogy szerződtette Aljosa Matkót az NK Celjétől.
Tovább az összes átigazoláshoz