Az edzőt váltó Partizan visszahívná Nikolicot a Viditől - sajtóhír

Harmadszor is kineveznék Belgrádban a szakvezetőt, akihez azonban ragaszkodik a fehérvári klubvezetés, így nehezen képzelhető el a távozása, pláne idény közben.
Dudás Gábor 2018. március 5., hétfő 11:45
Harmadszor is kineveznék Belgrádban a szakvezetőt, akihez azonban ragaszkodik a fehérvári klubvezetés, így nehezen képzelhető el a távozása, pláne idény közben.
Szerző: Dudás Gábor 2018. március 5., hétfő 11:45

Miroslav Djukic vezetőedző belebukott a kellemetlen hétvégi vereségbe, így a jövőben már nem a korábbi szerb válogatott védő irányítja majd a Partizan Belgrád csapatát. A fővárosiak az egyébként dobogós helyen álló Radnicki Nis otthonában kaptak ki 1-0-ra, így lemaradásuk már 14 pont az örök rivális és éllovas Crvena Zvezda mögött.

Szerbiai sajtóhírek szerint a döntés megszületett Djukic menesztéséről, sőt, maga a szakember is jelezte, hogy felállna, ha kell, de állítólag a felek még nem egyeztek meg az elválás mikéntjéről, mivel Djukicnak a 2 éves szerződése alapján 600 ezer eurós végkielégítés járna, ha most elmegy, ezt pedig a klubvezetés nem szeretné neki kifizetni.

A Blicsport nevű helyi portál szerint a Partizan elöljárói viszont már lépéseket is tettek annak érdekében, hogy pótolni tudják a tavaszi hajrá előtt a szakembert. A lap úgy tudja, hogy már fel is vették a kapcsolatot Marko Nikoliccsal esetleges visszatérésével kapcsolatban. A 38 éves tréner tavaly nyáron lett a Videoton vezetőedzője és irányításával a fehérváriak versenyben vannak a Ferencvárossal a bajnoki címért, a vesztett pontok tekintetében ugyanúgy állnak, mint az éllovas zöld-fehérek. Emiatt és élő szerződése miatt is valószínűtlennek tűnik, hogy a Vidi elengedné a szakvezetőt, akivel hosszú távú tervei vannak a magyar csapat vezetésének.

Nikolic már kétszer is volt a Partizan vezetőedzője egyébként, az előző idényben bajnok és kupagyőztes is volt a belgrádiakkal.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Arijan Ademi
A 13-szoros horvát bajnok Arijan Ademi a középpálya tengelyébe érkezett Újpestre.
MTK
Kölcsönadás az NB II-be
A 18 éves Stumpf Gábor az MTK Budapest együttesétől egy évre kölcsönben érkezik az NB II-es Budafok csapatához.
Fradi
Pletykák
Az ulloi129.hu szerint bár több forrás is a Ferencváros érdeklődéséről ír Issouf Sissokho, Muharrem Jashari és Ghislain Konan kapcsán, információik szerint jelenleg egyik átigazolási pletyka sem valós.
Tovább az összes átigazoláshoz