Kovácsik Ádám még októberben szenvedett térdízületi szalagsérülést, majd novemberben megműtötték. Most pedig elmondta, hogy mikor térhet vissza.
- Ha minden jól alakul, akkor áprilistól edzhetek a csapattal. A nyári felkészülési meccseken reményeim szerint már állhatok a kapuban. Február elején fogok tudni elkezdeni kocogni. Labdát rúgni, fogni, azt talán már januárban, mondtam is Brokinak (Brockhauser István, kapusedző – a szerk.), hogy az edzőtáborban úgy készüljön, hogy én is viszek kesztyűt, és ha más nem, akkor ülve edzek - mondta Kovácsik Ádám a feol.hu-nak.
Átigazolások
Eszék
Makrait kinevezték
Amint azt a Csakfoci korábban előre jelezte: a ZTE-től érkező Makrai Márk lett a horvát élvonalbeli Eszék új sportigazgató-helyettese.
Vasas
Eldőlt Erős sorsa
Magyar játékosokban gondolkodnak a Vasasnál, de elsősorban a saját nevelésű futballistáknak akarnak lehetőséget biztosítani.
Légiósok
Sallai Angliában?
Sajtóhírek szerint Sallai Roland ügyében a szezon végén születik döntés a Galatasaraynál - és nagy valószínűséggel Angliában folytatja pályafutását.