A Vidi román válogatottja cáfolja a román sajtót: "Engedjék meg, hogy a futballra koncentráljak"

Rus Adrián cáfolta a romániai sajtóértesüléseket, miszerint elhagyná a klubját.
Csakfoci Admin 2020. május 18., hétfő 12:10
Rus Adrián cáfolta a romániai sajtóértesüléseket, miszerint elhagyná a klubját.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. május 18., hétfő 12:10

Pénteken számolt be arról a romániai sport.ro, hogy a kevés játéklehetőség miatt legalább kölcsönben távozna a MOL Fehérvár FC-től a román válogatott védő, Rus Adrián.

Állításuk szerint a mindössze 6 bajnokin lehetőséget kapó 24 éves bekkre “még mindig neheztelhetnek amiatt, hogy nem a magyar hanem a román nemzeti csapatot választotta” (bár ezt a játékos és a klub is cáfolta korábban - a szerk.), ráadásul a rutinos posztriválisok, mint Juhász Roland, Vinícius, a macedón válogatott Visar Musliu, illetve a feltörekvő fiatalok, mint Mocsi Attila és Tamás Olivér mellett nem (lesz) egyszerű beverekednie magát a csapatba. A lap szerint emiatt és azért, hogy a román válogatottnál továbbra is számításba vegyék, Rus állítólag azon gondolkodik, hogy legalábbis ideiglenesen távozzon Székesfehérvárról a nyáron.

Rus az üggyel kapcsolatban nyilatkozott a klubhonlapnak, melyben határozottan cáfolta a romániai sajtóban terjengő pletykákat. Leszögezte, szó sincs arról, hogy elhagyná a fehérváriakat.

- Pénteken a csapattársak kérdezték, hogy mit nyilatkoztam, hiszen megint a távozásomról írnak. Elolvastam a híreket, és bár láttam olyan írást is, amely korrekt módon állt hozzám, azért a biztonság kedvéért szeretnék olyan röviden és világosan fogalmazni, amennyire csak lehet:

nem beszéltem mostanában sem magyar, sem román újságíróval - igaz, az eredeti, romániai forrás sem szó szerint idéz engem -, nem szeretnék távozni,

azon dolgozom az edzéseken, hogy sérülésem után minél gyorsabban formába kerüljek és bekerüljek a csapatba. Ez természetesen majd a szakmai stáb döntése lesz, de én mindent megteszek azért, hogy lehetőséget kapjak a folytatásban. Egy-egy lejátszott meccs után továbbra is szívesen állok a sajtó rendelkezésére, de kérem, hogy valótlanságokat ne terjesszenek rólam, ne keltsék körülöttem az egyébként soha nem létező feszültséget, engedjék meg, hogy a futballra koncentráljak - mondta a molfehervarfc.hu-nak Rus Adrián.

Átigazolások
Ferencváros
Északról jöhet védő
A svéd Expressen értesülései szerint a Ferencváros is szeretné megszerezni a Mjällby védőjét, Abdullah Iqbalt, és ajánlattételre készül a közeljövőben.
Újpest
Megszólalt Ganea
Az Újpest által elküldött George Ganea szerint a döntés mögött nem csupán szakmai szempontok álltak.
Pintér Dániel
Messi vagy más klub?
Az idén debütáló Pintér tárgyalásokat folytat az MLS bajnokával profi szerződése aláírásáról, saját nevelésű játékosként folytathatná pályafutását Messi csapattársaként. 2-3 másik MLS-együttes is bejelentkezhet érte - írja a Jenkifoci.
Tovább az összes átigazoláshoz