18 éves horvát tehetséget igazolt a Videoton

A fiatal támadó kölcsönbe érkezett.
admin 2016. augusztus 31., szerda 12:03
A fiatal támadó kölcsönbe érkezett.
Szerző: admin 2016. augusztus 31., szerda 12:03

 

Bejelentette a szélsőként és támadó középpályásként is bevethető horvát Ante Solomun érkezését a Videoton, a játékos az NK Lucko Zagreb csapatától érkezik Székesfehérvárra.

Az új igazolás 1998. március 6-án, Varasdon született, anyai ágon magyar felmenőkkel is rendelkezik, édesapja, Ivica Solomun pedig kapusként maga is profi labdarúgó volt.

A 179 centiméter magas, jobblábas játékos az előző szezont a szlovén NK Zavrc együttesénél töltötte, ahol az első csapatban pályára lépett többek között a Maribor elleni kupaelődöntőn és a fehérváriak elleni nyári edzőmérkőzésen is. A fiatal labdarúgó a felkészülés folyamán néhány napig a Vidi II-vel készült, valamint pályára lépett a DAC II elleni találkozón is - írja a klub hivatalos honlapja.

Átigazolások
Légiósok
Szoboszlai Dominik
Spanyol és brit sajtóhírek szerint a Liverpool magyar középpályása, Szoboszlai Dominik iránt a Real Madrid és a Manchester City is élénken érdeklődik, ami egyre nagyobb aggodalmat kelt az Anfielden.
Újpest
Duarte kell a románoknak
Romániában továbbra is napirenden van André Duarte átigazolása, az FCSB ugyanis figyelemmel kíséri az Újpestből kikerült portugál védő helyzetét. (gsp.ro)
Budafok
Hivatalos: Mészöly távozik
Megerősítve a Csakfoci értesülése: a Budafok bejelentette, hogy közös megegyezéssel felbontotta Mészöly Géza vezetőedző és Lengyel Patrik asszisztensedző szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz