Dragóner sportigazgató lehet, de nem a Fradinál

A zöld-fehérek utánpótlásában dolgozó szakember Szűcs Mihályt válthatja az NB II-es együttesnél.
Budai László 2017. január 25., szerda 13:35
A zöld-fehérek utánpótlásában dolgozó szakember Szűcs Mihályt válthatja az NB II-es együttesnél.
Szerző: Budai László 2017. január 25., szerda 13:35
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

csakfoci.hu korábban elsőként jelezte, hogy a Soroksárról távozó Szűcs Mihály a szintén NB II-es Nyíregyházához szerződik. A Szparinál később hivatalosan is bejelentették, hogy nyártól a Fradi korábbi BL-hőse lesz az egyesület sportigazgatója.

Honlapunk úgy tudja, hogy egy másik korábbi Fradi-játékos lehet Szűcs Mihály utódja a Soroksárnál. Információink szerint a jelenleg az FTC utánpótlásának egyik vezetőjeként dolgozó Dragóner Attilát nevezik majd ki a másodosztályban második helyen álló együttes sportigazgatójának.

A döntés már csak azért is lenne egyértelmű lépés, mert a Soroksár az FTC fiókcsapataként működik. Jelenleg is több zöld-fehér labdarúgó szerepel kölcsönben az NB II-es együttesben, a télen pedig Holczer Ádám és Jova Levente klubváltásakor játékoscsere is történt a klubok között.

A Fradi éppen felkészülési meccset játszik a Rapid ellen - kattints ide és nézd élőben a meccset!

Hivatalosan is bejelentette a Fradi a válogatott érkezőt - kattints a hazai átigazolási hírekért!

Átigazolások
ZTE
Csóka távozik
A Zalaegerszeg közös megegyezéssel szerződést bontott Csóka Dániellel. Bár a belső védő megállapodása 2027 nyaráig szólt volna, a döntés értelmében mostantól szabadon igazolhatóként válthat klubot.
AEK Athén
Marko Nikolic
A korábbi sajtóhíreknek megfelelően a Varga Barnabást is foglalkoztató AEK Athén két évvel, - 2029-ig - meghosszabbította Marko Nikolic szerződését.
Banská Bystrica
Szánthó és Polievka
Közös csapatban köthet ki Szánthó Regő és Róbert Polievka.
Tovább az összes átigazoláshoz