Megműtötték a DVTK védőjét: három hónapra dőlt ki - megvan az utódjelölt

Dejan Karan után Tamás Márkot is meg kellett műteni.
Csakfoci Admin 2016. október 21., péntek 5:30
Dejan Karan után Tamás Márkot is meg kellett műteni.
Szerző: Csakfoci Admin 2016. október 21., péntek 5:30
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

A műtét után lábadozó Dejan Karan és Tamás Márk helyettesítésére a 11-szeres lett válogatott Vitalijs Jagodinskist szemelte a DVTK vezetése. A játékos már Diósgyőrben edz, de még nem írta alá szerződését.
- Mindenképpen szükségünk van a csapat megerősítésére az eddigi szereplés miatt, illetve több játékos kidőlt a védelemből - mondta el Benczés Miklós sportigazgató a klub honlapjának. - Dejan Karant korábban, Tamás Márkot a napokban kellett megműteni combizomszakadás miatt. Várhatóan három hónap múlva léphet ismét pályára. Mahalek Marcell kiválóan helyettesítette, azonban Lázár Pál agyrázkódása - ami szerencsére nem volt súlyos, a hétvégén ismét játszhat - is jelezte, hogy belső védőre van szükségünk.

A sportigazgató szavai szerint a műtétek miatt van szükség új igazolásra, a célpont neve már szerepelt is a sajtóban a napokban.

- Egy olyan, meghatározó játékost találtunk, aki csapat nélkül van, ezért az átigazolási szezonon kívül Diósgyőrbe jöhet. Több klub is érdeklődik a lett válogatott Vitalijs Jagodinskis iránt, aki napok óta Horváth Ferenc edzéseit látogatja. Folyamatosan tárgyalunk, egyre több részletet sikerül tisztázni, de a szerződést még nem írtuk alá. Azon dolgozunk, hogy akár már a hétvégi bajnokin a keret tagja lehessen - zárta Benczés Miklós.

Vitalijs Jagodinskis 24 éves, szülővárosában, Rigában lett élvonalbeli labdarúgó már 16 évesen. Az évek során az FK Daugava Rīga alapemberévé vált, miközben sorra kapta a meghívót a korosztáyos válogatottakba is. Húszévesen Ukrajnába, a Dinamo Kijev csapatába igazolt, azonban kölcsön adták. Először a klub második csapatában, majd a Hoverlában szerepelt, az ungvári kék-sárgáknál 41 találkozón lépett pályára az erős ukrán első osztályban. Kárpátalján csapattársa volt az egykori diósgyőri Vicente Arze, ellenfélként pedig többször találkozott Murtaz Dausvilivel. A címeres mezt két éve viselte először, azóta összesen 11 alkalommal játszott a nemzeti csapatban.

Mivel az ősz eddigi részében nem volt csapata (azonban a válogatottban rendszeresen játszott), a DVTK-nak lehetősége nyílik az átigazolási szezonon kívül is szerződést adni neki.

Átigazolások
Videoton
Egyelőre nincs váltás
A DVTK ellen is Pető Tamás irányítja a Vidit. Egy balhátvéddel tárgyalnak és csatár is érkezhet. Nagy Zoárd kölcsönvétele szóba került, de őt a DVTK-nál is szívesen látnák. (NSO)
Légiósok
Bolla helyzete
Volt megkeresése nyáron, és a Rapid is hosszabbítana a szerződése utolsó évébe lépő Bolla Bendegúzzal. Még nem tudja, mit hoz a jövő, célja, hogy szakmailag a legmagasabb szinten játsszon. (NSO)
Kisvárda
Youga érkezhet
A DVSC-t nyáron elhagyó Amos Youga maradhat az NB I-ben, a Kisvárda ugyanis közel áll a megszerzéséhez - írja a HAON.
Tovább az összes átigazoláshoz