Így áll a Diósgyőr-stadion ügye - kétszer költöznek

2017 decemberében nyílhat meg az új aréna.
Dudás Gábor 2016. július 10., vasárnap 18:41
2017 decemberében nyílhat meg az új aréna.
Szerző: Dudás Gábor 2016. július 10., vasárnap 18:41
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

A Diósgyőr vasárnapi szurkolói találkozóján az új stadion ügye is szóba került.

- Én nagyon remélem, hogy ez a füttyszó rövid időn belül tapssá fog válni, amikor majd az új stadionban együtt ünnepeljük a nyitóünnepséget - mondta el Tóth Dénes, a Diósgyőri Stadionrekonstrukciós Kft. egyik ügyvezetője a dvtk.eu beszámolója szerint. - A stadionrekonstrukció jelenleg a közbeszerzés állapotában van. Szeptember 24-én lesz az utolsó mérkőzés Diósgyőrben és várhatóan 2017 decemberében nyitóünnepség lesz a stadionban.

Kérdésre válaszolva Benczés Miklós sportigazgató elmondta, hogy jelen állás szerint az építkezés alatt Mezőkövesden játssza majd a csapat a mérkőzéseit, egészen addig, amíg nem készül el az MVSC-pálya, ezt követően a Tisza pályaudvar mellett fogadhatja a DVTK az ellenfeleit az Diósgyőri Stadion elkészültéig.

Átigazolások
Prosser Dániel
Visszavonulás
Az NB III-as Tatabánya bejelentette, hogy a klub játékosa, Prosser Dániel 32 éves visszavonul a profi labdarúgástól.
Videoton
Egyelőre nincs váltás
A DVTK ellen is Pető Tamás irányítja a Vidit. Egy balhátvéddel tárgyalnak és csatár is érkezhet. Nagy Zoárd kölcsönvétele szóba került, de őt a DVTK-nál is szívesen látnák. (NSO)
Légiósok
Bolla helyzete
Volt megkeresése nyáron, és a Rapid is hosszabbítana a szerződése utolsó évébe lépő Bolla Bendegúzzal. Még nem tudja, mit hoz a jövő, célja, hogy szakmailag a legmagasabb szinten játsszon. (NSO)
Tovább az összes átigazoláshoz