Furcsa ügy Diósgyőrben: Milliós összeg miatt kell felforgatni a csapatot

„A klub úgy döntött, be kell tartani az MLSZ-ajánlást” – Horváth Ferencnek fogalma sincs, hogy rakja össze a védelmet.
Budai László 2016. december 2., péntek 15:24
„A klub úgy döntött, be kell tartani az MLSZ-ajánlást” – Horváth Ferencnek fogalma sincs, hogy rakja össze a védelmet.
Szerző: Budai László 2016. december 2., péntek 15:24
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Továbbra is rengeteg a sérült a Diósgyőrnél, így igen nehéz helyzetben van Horváth Ferenc, hogy miként állítja össze csapatát a hétvégi, Vasas elleni bajnoki mérkőzésre. Ráadásul Elek Ákos és Lipták Zoltán ötödik sárga lapja miatt szintén nem lehetnek ott a miskolciak keretében.

– Sokakkal ellentétben azt gondolom, hogy a Vasas nem véletlenül áll az első helyen, tudatosan felépített focit játszik – mondta a boon.hu-nak Horváth Ferenc, a DVTK labdarúgócsapatának vezetőedzője. – Nehéz meccsre számítok, hiszen a kulcsjátékosok nem tudnak játszani.

A Diósgyőr két megnyert bajnoki mérkőzés és kupatovábbjutás után folytatja szereplését. Igaz, Horváth Ferenc a siker érdekében az utóbbi két győztes NB I-es találkozón nem tartotta be az MLSZ ajánlását. Tehát a csapatra nem volt igaz, hogy legfeljebb három nem hazai nevelésű labdarúgót szerepeltet. Ami, látva az eredményeket nyerő húzásnak bizonyult. Az egyesület kérésére azonban Vitalijs Jagodinskis, Diego Vela, Murtaz Daushvili és Nono közül most valakit ki kell hagynia, hogy ne essenek el újabb többmillió forintos plusz pénztől. Pedig az említett négy játékos együttes szerepeltetése hozta meg végre a sikert Horváth Ferencéknek.

– Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor azt kell, mondjam: egyelőre fogalmam sincs – mondta Horváth annak kapcsán, hogyan állítja fel majd védelmét. - Van 1-2 játékos, akiktől várok visszajelzést, de ők nem olyanok, akik le vannak edzve. És emellett a klub úgy döntött, hogy most be kell tartani minden MLSZ-ajánlást, vagyis nem lesz könnyű összeállítani a csapatot.

 

 
Átigazolások
Vasas
Eldőlt Erős sorsa
Erős Gábor a Vasas klubhonlapjának nyilatkozott és pontot tettek a péntek este történtek végére.
Vasas
Erős Gábor lemond?
Úgy tudjuk, már élő adásban is szerette volna jelezni a távozási szándékát Erős Gábor. Cikkünkből kiderül, mi és hogyan zajlott pontosan a mérkőzés után.
Légiósok
Willi Orbán
Sajtóhírek szerint Willi Orbán szerződéshosszabbítása a levegőben lóg Lipcsében.
Tovább az összes átigazoláshoz