Diósgyőr: Magyar válogatott csatárral erősítenek az NB II-re

Diósgyőrben folytatja pályafutását Könyves Norbert - már hivatalos a hír.
Dudás Gábor 2021. július 1., csütörtök 15:57
Diósgyőrben folytatja pályafutását Könyves Norbert - már hivatalos a hír.
Szerző: Dudás Gábor 2021. július 1., csütörtök 15:57

A csakfoci.hu úgy tudja, hogy Könyves Norbert szerződtetésére igen jó esély mutatkozik a másodosztályba kiesett és komoly átalakuláson áteső DVTK-nál. A 32 éves, vajdasági születésű támadó így hamarosan lecserélheti a ZTE mezét a diósgyőriekére, azok után, hogy tavaly nyári leigazolása óta 24 bajnokin 6 gól és 5 gólpassz volt a mérlege kék-fehérben.

Könyves karrierje során megfordult az MTK, a DVSC és a Vasas együttesében is, 2012 óta folyamatosan az élvonalban játszik. A támadósorban több poszton is bevethető, jobb- illetve balszélsőként, valamint befejező csatárként is gólerős játékos.

A magyar válogatottban 5 mérkőzésen lépett eddig pályára, tavaly ősszel, a szerbek elleni Nemzetek Ligája-találkozón szerzett győztes gólja után ünnepelt játékosa volt a nemzeti csapatnak, de tavaszi gyengébb formája miatt nem tudta magát beverekedni Marco Rossi Eb-keretébe.

FRISSÍTÉS: Cikkünk megjelenése után nem sokkal a DVTK egy videót jelentetett meg, amelyen egy új igazolás érkezése látható, még név nélkül, majd végül bemutatkozik Könyves, mint a Diósgyőr játékosa.

Olvastad már?
A Loki Kazahsztánból igazolhat jól ismert támadót - hazai átigazolási hírek
A csakfoci.hu legkedveltebb rovatában ismét az NB I, az NB II és légiósainkat érintő piaci híreket gyűjtjük egy csokorba Nektek. Cikkünk folyamatosan frissül. Nézz vissza naponta többször is!
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Németh Hunor Vajk
Hosszú távú szerződést írt alá a dán Köbenhavnnál az U17-es magyar válogatott játékos, Németh Hunor Vajk.
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Tovább az összes átigazoláshoz