Az Inter Zaprešić középpályása, Tomislav Mazalović szerződött a Diósgyőrhöz.
Horvát középpályással erősített a DVTK. Tomislav Mazalović szerepelt hazája korosztályos válogatottjaiban, a horvát élvonalban pedig összesen 201 alkalommal lépett pályára - írta a dvtk.eu.
Öt éven keresztül erősítette nevelőegyesületét (játszott az Európa Liga selejtezőjében is), majd az Inter Zaprešić csapatában töltött el négy idényt, innen érkezett Miskolcra.
A középpályás átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, aláírta a szerződését, hétfőn délután pedig csatlakozik a felkészülést kezdő társakhoz.
Átigazolások
Vasas
Eldőlt Erős sorsa
Erős Gábor a Vasas klubhonlapjának nyilatkozott és pontot tettek a péntek este történtek végére.
Vasas
Erős Gábor lemond?
Úgy tudjuk, már élő adásban is szerette volna jelezni a távozási szándékát Erős Gábor. Cikkünkből kiderül, mi és hogyan zajlott pontosan a mérkőzés után.
Légiósok
Willi Orbán
Sajtóhírek szerint Willi Orbán szerződéshosszabbítása a levegőben lóg Lipcsében.