A kieső helyen álló DVTK-nál nem akarnak lehajtott fejű szurkolót látni - új igazgatót igazoltak

A Diósgyőr hivatalos oldalán közölte, Dr. Balogh Sándor személyében egy új marketing és kommunikációs igazgató került a klbuhoz, akinek a fő célja, hogy a szurkolókat maguk mellé állítsák, és kiszolgálják őket minden mérkőzésen a fellelhető összes platformon.
Csakfoci Admin 2018. október 10., szerda 21:06
A Diósgyőr hivatalos oldalán közölte, Dr. Balogh Sándor személyében egy új marketing és kommunikációs igazgató került a klbuhoz, akinek a fő célja, hogy a szurkolókat maguk mellé állítsák, és kiszolgálják őket minden mérkőzésen a fellelhető összes platformon.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. október 10., szerda 21:06

A DVTK-nál a mai napig Dokinak szólítanak, mert egy bő évet dolgoztam csapatorvosként, amire büszke vagyok, nagyon büszke – kezdte Dr. Balogh Sándor a dvtk.eu-nak. – Minden szurkoló álma, hogy egyszer dolgozhasson a kedvenc csapatáért, ami nekem megadatott Vágó Attila és Sisa Tibor mellett a 2007/2008-as idényben, és időnként később is beugrottam dr. Forgács Alfréd helyetteseként egy-egy hétközi kupameccsre.

Sok pozícióban lehet dolgozni egy klubnál, de kevés ember ismerheti meg az öltözői légkört, és még kevesebben nézhetnek mérkőzést a kispadról. Nagyon szép időszak volt ez a bő egy év, még ha minden szempontból egészen más körülmények között dolgoztunk is, mint manapság. Van még fejlesztésre váró terület most is, de az vitathatatlan, hogy az elmúlt évtizedben nagyot lépett előre a DVTK.

Dr. Balogh Sándor elmondta, mit várhatnak a szurkolók az irányítása alatt.

Kemény munkát! De egyelőre hadd ne ígérjek! Ígérgethetnék, de inkább azon dolgozok, dolgozunk, hogy a munkánkkal - hiszen nem egyedül vagyok a marketing és kommunikációs osztályon - mindent megtegyünk a szurkolókért, a partnereinkért, a sportolókért és a sportolni vágyó fiatalokért. Időre van szükségem, hiszen néhány napja érkeztem, az első időszak - amit igyekszem minél rövidebbre szorítani - azzal telik, hogy felmérjem a lehetőségeket, informálódjak, átadjam azt, amit szeretnék megvalósítani. Ez természetesen nem lesz annyira látványos egy külső szemlélőnek. Ezt követően a szurkolókkal és a klubvezetéssel egyeztetve szeretném megvalósítani, azt, amire igény és lehetőség mutatkozik (...)

Egyik fő célom az, hogy a jövőben eredménytől függetlenül - fontos az is persze, de nem annyira, mint látni a küzdeni akarást- minden szurkoló úgy hagyja el a sporteseményt, hogy jól érezte magát, mert a jövőben nem akarok lehajtott fejű szurkolókat látni!

– tette hozzá.

A teljes interjút ide kattintva olvashatod el!

Neked ajánljuk
Átigazolások
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Tovább az összes átigazoláshoz