Diósgyőr:145 NB I-es meccs után az NB II-be igazolt a mellőzött játékos

Bacsa Patrik a Kisvárdában folytatja, csakúgy mint a korábbi Honvéd-labdarúgó Horváth Adrián.
Budai László 2017. január 23., hétfő 17:37
Bacsa Patrik a Kisvárdában folytatja, csakúgy mint a korábbi Honvéd-labdarúgó Horváth Adrián.
Szerző: Budai László 2017. január 23., hétfő 17:37

Diósgyőrből vett kölcsön játékost a Kisvárda Master Good – jelentette be a klub hivatalos honlapján. Az NB II-es csapatnál folytatja tavasszal Bacsa Patrik, aki adott esetben opcióval a nyártól végleg is az együttesé lehet.

Bacsa Patrik 24 éves, 2010-ben mutatkozott be az élvonalban, ahol az eddigi 145 mérkőzését mind diósgyőri színekben játszotta, az NB I-ben eddig 45 gólt szerzett. A futballista az ősszel már kevesebb lehetőséghez jutott, klubja nem zárkózott el az el-, illetve kölcsönadásától, végül Kisvárdán kötött ki. A játékos tagja lesz a csütörtökön törökországi edzőtáborba induló keretnek is.

Ugyancsak eldőlt, hogy Horváth Adrián is együttesünknél folytatja pályafutását, a legutóbb Gyirmóton, előtte Pécsen és a Budapest Honvédnál összesen 129 NB I-es mérkőzésen szereplő futballista a középpályán vethető be.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Kisvárda
Figyelmeztetés a légiósoknak
Az NB I-es klub egy jogi szakértőn keresztül adott ki hivatalos közleményt a légiósok helyzetével kapcsolatban.
Paksi FC
Ötvös Bence
A Paks is érdeklődik a Kisvárda nyáron lejáró szerződésű játékosa, Ötvös Bence iránt. (Nemzeti Sport)
Tovább az összes átigazoláshoz