Szalai László lett az új szakmai igazgató a Puskás Akadémiánál.
Szalai László pénteken kezdte meg munkálkodását a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián, de nem ismeretlen számára a közeg, hiszen dolgozott korábban az MTK és a Bp. Honvéd utánpótlásának vezetőjeként is. Húsz éve dolgozik edzőként, az utóbbi években a Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképző Központjának igazgatójaként tevékenykedik.
Szalai nagy tervekkel érkezik az akadémiára, szeretne "egy szellemi központot kialakítani a magyar edzői kar számára" - írta a puskasakademia.hu.
- Vonzó a feladat, érdekes lesz egy kialakult életbe egy-két újítást behozni, de nem felforgatni akarom az akadémiát - mondta el az igazgató, aki tagja marad az UEFA szakmai csoportjának, így július 11-24-ig a németországi U 19-es Európa Bajnokság döntőjén is dolgozni fog.
Átigazolások
Akhmat Grozny
Csercseszov távozott
Már nem Sztanyiszlav Csercseszov az Akhmat Grozny vezetőedzője.
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.
NB III
Urbán Flórián
Hivatalossá vált, hogy Urbán Flórián lett a BKV Előre vezetőedzője.