Fotó: gyirmotfc.hu

NB II: Máris bejelentették Csertői utódját - hivatalos

Az NB II-es klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy a jövőben Csizmadia Csaba irányítja az együttest.
Budai László 2023. május 27., szombat 12:04
Fotó: gyirmotfc.hu
Az NB II-es klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy a jövőben Csizmadia Csaba irányítja az együttest.
Szerző: Budai László 2023. május 27., szombat 12:04

A Gyirmót tulajdonosai megállapodtak a csapat új vezetőedzőjével, ennek értelmében Csizmadia Csaba irányítja az együttest a jövőben - jelentette be a klub hivatalos honlapján.

Az UEFA PRO-licences tanfolyamát jelenleg végző szakemberrel 2+1 éves szerződést kötöttek. A vezetőedző nem először dolgozik Gyirmóton, hiszen korábban, játékosként másfél éven keresztül erősítette már a csapatot. 2012 telén érkezett a Ferencvárostól és az ott eltöltött idő alatt 44 alkalommal lépett pályára a másodosztályú bajnokságban, valamennyi alkalommal kezdőként, melyeken összesen 5 gólig jutott.

Pályafutása befejezését követően a Budafok edzője lett, az idény végén csapatával feljutott az élvonalba, ahol egy idényt követően kiesett az NB I-ből. 2021 októberétől ismét a BMTE vezetőedzője lett, ahol 2022 augusztusáig tevékenykedett.

Nagyon boldog vagyok és köszönöm, hogy a vezetőség rám gondolt. Nagyon rövid időn belül sikerült is megállapodni. Örülök, hogy visszatérhettem Gyirmótra, mivel van kötődésem a klubhoz. Minden feltétel adott ahhoz, hogy jól szerepeljünk az előttünk álló szezonban. Motiváltan és teli energiával érkeztem és biztos vagyok benne, hogy sikeresek leszünk”

– nyilatkozta Csizmadia Csaba.

Olvastad már?
A Fradi ismét korábbi ellenfelétől igazolhat - már tárgyalnak a BL-csapattal a kupahős csatárról
A zöld-fehérek a Crvena zvezda 31 éves csatárát, a Szerb Kupa-finálét eldöntő Aleksandar Pesicet szereznék meg.
Elolvasom
Átigazolások
MTK Budapest
Aláírt a házi gólkirály
Az MTK Budapest mindenben megállapodott Marin Jurinával jövő nyáron lejáró szerződése meghosszabbításáról, így a gólerős támadó a következő időszakban is kék-fehéreket erősíti majd.
Légiósok
Szoboszlai Dominik
A Manchester City a hírek szerint Szoboszlai Dominikot figyeli, és nem véletlenül: a magyar középpályás egy brit portál szerint tökéletes erősítés lenne Pep Guardiola csapatának.
Újpest
Duarte bontott?
A portugál átigazolási hírekre specializálódott Diário de Transferências szerint André Duarte szerződést bontott Újpesten, így ingyen igazolhatóvá vált.
Tovább az összes átigazoláshoz