Fotó: honvedfc.hu

NB II: Ezért ne örülj nagyon, ha előnybe kerülsz Feczkó Honvédja ellen

Feczkó Tamással a kispadon már hatszor nyert meccset a Honvéd hátrányból.
Nyikes Zoltán 2025. augusztus 11., hétfő 15:45
Fotó: honvedfc.hu
Feczkó Tamással a kispadon már hatszor nyert meccset a Honvéd hátrányból.
Szerző: Nyikes Zoltán 2025. augusztus 11., hétfő 15:45

Továbbra is százszázalékos a Budapest Honvéd, miután 2-1-re nyert a Szentlőrinc otthonában az NB II harmadik fordulójának vasárnapi játéknapján. Tette mindezt úgy, hogy a 18. percben a hazaiak szerezték meg a vezetést, majd még egy szünet előtti tizenegyessel egyenlítettek a vendégek, a második félidőben pedig Medgyes Zoltán találatával behúzták a három pontot.

A Honvéd nem először tett tanúbizonyságot erős csapatmorálról és mentális állóképességről, amióta Feczkó Tamás a vezetőedző, a kispestiekkel foglalkozó csak.taccs.hu szurkolói blog ugyanis összegyűjtötte, hogy a 47 éves szakember érkezése óta ez volt a hatodik meccs, amit sikerült hátrányból megfordítaniuk a piros-feketéknek - az összesen tizenegy győzelmének ez több, mint a fele.

Feczkó előtt ez ritkaság volt a kispestieknél, hiszen utoljára még az NB I-ben, Dean Klafuric irányítása alatt nyert hátrányból a Honvéd, 2023 márciusában a Puskás ellen.

Feczkót még az előző idény felénél nevezték ki Kispesten, akkor az utolsó helyen állt a csapat az NB II-ben. Tavasszal azonban már jóval több örömük volt a szurkolóknak, 15 mérkőzésen 8 győzelem, 3 döntetlen és 4 vereség volt a mérleg, aminek köszönhetően a 8. helyen zárt az együttes. A most futó idényben eddig százszázalékosak a kispestiek három fordulót követően.

Olvastad már?
Mindenben megegyezett az AIK és a magyar válogatott játékos, de jött a meghökkentő fordulat - sajtóhír
Amikor már a célegyenesben járt az üzlet, teljesen felborult a forgatókönyv.
Elolvasom
Átigazolások
Visszatérhet a korábbi Fradi-tréner
Thomas Doll
Indonéz sajtóhírek szerint a Persija Jakarta visszahozná vezetőedzőnek Thomas Dollt.
Storck visszatér?
Újra kinevezhetik volt klubjánál
Vészhelyzet és edzőváltás a belga Cercle Brugge-nél – Bernd Storck lehet újra a megmentő.
MTK
Németh visszavonul
Az idény végén visszavonul az MTK támadója, Németh Krisztián.
Tovább az összes átigazoláshoz