Fotó: facebook.com/gyirmotfcgyor

NB II: A Gyirmót két középpályása is távozik a klubtól - egyikükre a Honvéd csaphat le

Honlapunk úgy értesült, hogy Soltész Dominik és Kovács Milán is távozik az NB II-es Gyirmót csapatától, utóbbi játékos pedig a Budapest Honvéd színeiben folytathatja.
Csakfoci.hu 2024. május 27., hétfő 21:16
Fotó: facebook.com/gyirmotfcgyor
Honlapunk úgy értesült, hogy Soltész Dominik és Kovács Milán is távozik az NB II-es Gyirmót csapatától, utóbbi játékos pedig a Budapest Honvéd színeiben folytathatja.
Szerző: Csakfoci.hu 2024. május 27., hétfő 21:16

A Csakfoci információi szerint a következő szezonban már nem a másodosztályban hatodik helyen végzett Gyirmót csapatát fogja erősíteni Soltész Dominik és Kovács Milán sem, ugyanis mindkét futballista távozik a kisalföldi egyesülettől. Úgy tudjuk, a 24 esztendős Kovácsra a szintén NB II-es Budapest Honvéd vethetett szemet.

Kovács egy szegedi kölcsönjátékot leszámítva a Vasas utánpótlásában nevelkedett, majd 2022 nyarán igazolt a gyirmótiakhoz, ahol az előző idényben alapembernek számított: 28 bajnokin két gól és négy assziszt volt a védekező középpályás mérlege.

Soltész szintén két éve érkezett a klubhoz, előtte a Honvéd, az Ajka és a Debrecen játékosa is volt. A leginkább támadó középpályásként bevethető játékos a mögöttünk hagyott idényt hét találattal és négy gólpasszal zárta.


Kovács Milán a Haladás elleni bajnokin. Fotó: facebook.com/gyirmotfcgyor

Soltész Dominik az utolsó fordulóban 11-esből lőtt gólt a Szombathelynek. Fotó: facebook.com/gyirmotfcgyor
Olvastad már?
Sajtóhír: A Fradi egyik legjobb támadója 55-szörös bajnokcsapattal tárgyal - ennyit fizethetnek érte
Külföldön azt írják, előrehaladott állapotban vannak a Rangers és az Adama Traoré közötti tárgyalások.
Elolvasom
Átigazolások
Pintér Dániel
Messi vagy más klub?
Az idén debütáló Pintér tárgyalásokat folytat az MLS bajnokával profi szerződése aláírásáról, saját nevelésű játékosként folytathatná pályafutását Messi csapattársaként. 2-3 másik MLS-együttes is bejelentkezhet érte - írja a Jenkifoci.
Kisvárda
Dinnyés Olivér
Honlapunk úgy tudja, hogy Dinnyés Olivért szívesen látnák Kisvárdán.
Fradi
Romão nem megy a Botafogóba(?)
Az ESPN szerint a brazil Botafogo nem szerződteti az FTC játékosát, Júlio Romãót. Nemrégiben arról szóltak a hírek, hogy a klubok még tárgyalnak egymással.
Tovább az összes átigazoláshoz