Az NB I-be feljutó Zalaegerszeg kivásárolta az MTK-tól az U21-es válogatott kapust, Demjén Patrikot.
A mai napon négyéves szerződést írt alá a ZTE-vel Demjén Patrik, akit az MTK Budapesttől vásárolt meg a klub - írja a ztefc.hu. - Az 1998-as születésű hálóőr kezdőkapusa a magyar U21-es válogatottnak, korábban az U19-es és az U17-es válogatottat is erősítette, az előző szezont pedig a Budaörsnél töltötte.
- Szimpatikus volt, amit a ZTE felvázolt nekem, elsősorban az NB I-es játéklehetőség miatt választottam a Zalaegerszeget – nyilatkozta a klubhonlapnak Demjén Patrik. – Erősségemnek a lábbal való játékomat tartom, ezen kívül ha szükséges, mélyen tudok söprögetni, és a szögleteknél is magabiztosan jövök ki a kapumból.
A hálóőr egyes mezben futballozik majd, és hétfőn már Zalaegerszegen kezdi a felkészülést.
Átigazolások
Vasas
Eldőlt Erős sorsa
Erős Gábor a Vasas klubhonlapjának nyilatkozott és pontot tettek a péntek este történtek végére.
Vasas
Erős Gábor lemond?
Úgy tudjuk, már élő adásban is szerette volna jelezni a távozási szándékát Erős Gábor. Cikkünkből kiderül, mi és hogyan zajlott pontosan a mérkőzés után.
Légiósok
Willi Orbán
Sajtóhírek szerint Willi Orbán szerződéshosszabbítása a levegőben lóg Lipcsében.