Fotó: molfehervarfc.hu
Lapértesülések szerint három klub is kinézte magának Zsóri Dánielt a román első osztályból.
A román Pro Sport értesülései szerint több román élvonalbeli csapat is kinézte magának a MOL Fehérvár fiatal magyar támadóját, Zsóri Dánielt.
A lap azt írja, a Nagyváradon született, így magyar és román állampolgársággal is rendelkező játékost két, az Európa Konferencia Ligában is induló együttes, a Sepsi, valamint az Universitatea Craiova szeretné megszerezi, rajtuk kívül az élvonalba feljutott Universitatea Cluj is csábítja.
Zsóri 2019 nyarán érkezett Fehérvárra, az előző szezonban Zalaegerszegen, az azelőttiben pedig Budafokon játszott kölcsönben az NB I-ben.
Olvastad már?
Vidi: Egy trófeahalmozó és egy csapatkapitány is fő jelölt a kulcsposztra
Információink szerint két, a horvát bajnokságban szereplő belső védő is képben van a fehérváriaknál.
Elolvasom
Átigazolások
Fradi
Brazil kiszemelt?
Az azeri sajtó szerint az FTC a Qarabag 24 éves brazil védekező középpályását, Pedro Bicalhót szerződtetné a nyáron, de az Üllői129 úgy tudja, jelenleg nem aktuális az igazolás a klubnál.
Galatasaray
Sallai Liverpoolba kerülhet?
A törökök állítják: Sallai Roland csereügylet keretében kerülhet a Liverpoolhoz.
NB I
Szerb kapus a célkeresztben
A szerb Radnbicki Nis 23 éves, lejáró szerződésű kapusa, Strahinja Manojlovic magyar, lengyel, ukrán és török klubok érdeklődését is felkeltette. (cagdaskocaeli.com.tr)