Lyes Houri még januárban szenvedett súlyos sérülést, azóta nem tudott pályára lépni. A játékos most visszatérhet Magyarországra.
Több román lap is arról számolt be, hogy az Universitatea Craiova nem él opciójával, így a MOL Fehérvártól kölcsönben kapott játékosát, Lyes Hourit visszaküldi Magyarországra.
A francia támadó pedig remekül kezdett Romániában, nagyon elégedettek voltak a teljesítményével, ám a téli felkészülés során a Craiova Paks elleni barátságos mérkőzésén súlyos sérülést szenvedett, elszakadt a keresztszalagja. Houri vissza sem tudott térni a pályára ebben a szezonban.
A román sajtó szerint a Craiova korábban 100 ezer eurót fizetett a fehérváriaknak a játékos kölcsönvételéért, és további 500 ezret kellett volna azért, hogy végleg kivásárolja szerződéséből a futballistát. Ezt azonban a jelenlegi hírek szerint nem teszi meg.
Olvastad már?
ZTE: Megvan a megegyezés, korábbi Fradi-edző lesz Waltner utódja
Külföldi szakember irányíthatja a Zalaegerszeget.
Elolvasom
Átigazolások
Szeged
Új vezetőedző
Beigazolódott a Csakfoci korábbi értesülése, miszerint Tóth Balázs veszi át a Szeged irányítását.
Genclerbirligi
Czuczi a segítő
Ismét Czuczi Mátyás segíti Bernd Storck munkáját, a páros ezúttal a török élvonalbeli Genclerbirliginél bizonyíthat.
Szeged
Tóth Balázs érkezhet
A Csakfoci úgy tudja, Laczkó Zsoltot az a Tóth Balázs válthatja Szegeden, aki az elmúlt éveket a Csákvárnál töltötte.