Vancsa: Aki nem férfi a pályán, ne vegye fel a Vasas-mezt!

"Nem járnának jól a játékosaink, ha kiesnénk" - Vancsa Miklós, a Vasas FC ügyvezetője nyilatkozott az angyalföldi csapat jelenlegi helyzetéről.
Dudás Gábor 2018. március 9., péntek 8:53
"Nem járnának jól a játékosaink, ha kiesnénk" - Vancsa Miklós, a Vasas FC ügyvezetője nyilatkozott az angyalföldi csapat jelenlegi helyzetéről.
Szerző: Dudás Gábor 2018. március 9., péntek 8:53

"Ezt már hallottuk, lehet bizonyítani"

- Még 12 mérkőzés van hátra a bajnokságból, ebből hét hazai, azt gondolom, hogy korai lenne feladni a bennmaradás esélyét. Remélem, a fiúk is így gondolják, szinte mindenki lenyilatkozta labdarúgóink közül, hogy az élvonalban a helyünk. Ezt már hallottuk, lehet bizonyítani – mondta Vancsa Miklós a vasasfc.hu-nak. - Ugyanezek a fiúk korábban sok örömet szereztek nekünk, higgyünk bennük. Sajnos sok a sérült, mondhatnám, hogy pechszéria és csak remélni tudom, hogy nem mélyebb okai vannak. A keret nem túl bő, de elegendő. A "büntetésükről" mindegyikük szerződése rendelkezik.

A kiutat abban látom, hogy minden srácunk legyen férfi a pályán, ha pedig nem az, akkor ne vegyen fel többé Vasas-mezt.

A motivációs eszközökről

- Ha az nem elegendő motiváció a játékosaink számára, hogy az NB II-ben igencsak megcsappan a pénzük - nemcsak a prémiumra gondolok - akkor itt már a „piócás ember” sem segít. Az NB II-ben a szerződésük szerint a fizetésük és egyéb jövedelmeik jócskán lecsökkennének. Minden játékosunk szerződése rendelkezik olyan kitétellel, amiket érvényesíteni fogunk, ha kell, de ezekről nem beszélhetek, mert köt a titoktartás.

Legyen elegendő annyi és higgye el mindenki: nem járnának jól a játékosaink, ha kiesnénk.

Összefogással sikerülhet a bennmaradás

- A szurkolóinknak azt üzenem: a csapatnak most szüksége van rájuk, tegyenek félre minden sérelmet és én ígérem, hogy számon fogom kérni a játékosokon az akaratot. Sajnos, meg sem közelítjük a tavalyi teljesítményünket, de még annak a töredékét sem. Ki kell és ki lehet vezetni játékosainkat ebből a gödörből, ez most a legfontosabb feladatunk. Higgye el mindenki, hogy a vezetés a maga módján mindent megtesz. Látjuk a bajokat, de erőt ad nekem, és remélem a srácoknak is, hogy az igazi szurkolók tántoríthatatlanul mellettünk állnak. Nem adhatjuk fel! A szurkolók sem, mi sem, de legfőképpen a játékosok nem.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Ferencváros
Fortune Bassey
Cseh sajtóhírek szerint norvég vagy georgiai csapatba kerülhet Fortune Bassey, a Ferencváros 24 éves támadója.
Debreceni VSC
Szécsi Márk
Az NB I-ben szereplő Debreceni VSC 2025-ig meghosszabbította Szécsi Márk szerződését.
Kazincbarcika
Varga Attila
A Kazincbarcika a mai nappal felmentette a munkavégzés alól Varga Attila vezetőedzőt. Az új szakvezető személyéről a későbbiekben ad tájékoztatást a klub.
Tovább az összes átigazoláshoz